Vámvisszatérítések, utólagos vámmódosítások

Az utólagos eljárásokat, módosításokat nagyon kevés vámügynökség szereti felvállalni.

Az utólagos eljárások területén sok sikert mondhatunk magunkénak. Ezekre nagyon büszkék vagyunk, mert a vámügyintézésen belül az egyik legkomolyabb szakmai kihívást éppen az utólagos eljárások jelentik.

Számos mai ügyfelünkkel úgy kerültünk kapcsolatba, hogy egy megtörtént, elrontott vámkezelésüket kellett helyrehoznunk, pénzüket a vámszervektől visszacsalogatnunk.

Az utólagos eljárások nehézségét az adja, hogy

  • magasabb szintű szakmai ismereteket és
  • személyes kapcsolatokat

egyaránt igényel, s emellett

  • szívós, kitartó munkára,
  • maximális odafigyelésre és törődésre,
  • utánjárásra, továbbá
  • sablonoktól mentes kreatív gondolkodásra és cselekvésre

egyformán szükség van a sikeres megvalósításához.

Mi kihívásnak érezzük és szívesen elvégezzük e nehéz feladatokat is, pedig tudjuk, hogy az utólagos eljárásokat nagyon kevés vámügynökség szereti felvállalni, mert ezek egyrészt nem automatizálhatók annyira, mint a tömeges vámkezelések, másrészt magasabb szintű szakmai ismereteket igényelnek. (Ezzel együtt azt javasoljuk minden külkereskedőnek, hogy inkább előzetesen törekedjen maximális odafigyelésre, minthogy csupán az utólagos kármentésre rendezkedjen be.)

Néhány példa az utólagos eljárásokra:

  • Helytelen alapvámkezelés esetén kötelező az utólagos vámmódosítás. Ezt akkor is előírják a jogszabályok, ha a helytelen alapvámkezelés önmagában nem jár együtt a vámfizetési kötelezettség módosulásával.
  • Ha kevesebb vámterhet fizetett be egy külkereskedelemmel foglalkozó cég egy tranzakcióval kapcsolatban az utólag bizonyíthatóan szükségesnél, akkor erősen javasolt a saját kezdeményezésű utólagos módosítás, mert az öt éven belül végezhető hatósági vámellenőrzés ezt sokkal keményebb büntetések kivetése mellett teszi meg.
  • Ha feleslegesen sok vámterhet fizetett be a külkereskedelmi vállalat (tehát a helyzet a fentivel éppen ellentétes), akkor mindent meg kell tenni azért, hogy az észlelt túlfizetést a cég minél gyorsabban visszakapja. Nagyon sok ügyfelünk tőlünk tudja meg, hogy melyek azok a vámmentességi, illetve vámkedvezményi lehetőségek,
    • amelyekre jogosult lett volna, de
    • amelyeket nem használt ki, de
    • amelyek előnyeit a meglévő vámvisszatérítési lehetőségek szakszerű igénybevételével legalább utólag élvezheti.

Nagy örömünkre szolgál, hogy az ilyenkor alkalmazható eljárások révén számos ügyfelünket sikerült általuk egyáltalán nem kalkulált, “talált pénzzel” megörvendeztetni.