Beszámoló a közel 150 fő részvételével és 39. alkalommal megrendezett VJASZSZ soproni adó és vámszakmai konferenciáról.
A két napos soproni konferenciáról elmondható, hogy az adózás, vám, jövedéki szakterületek mellett időt szakítottak a hulladékgazdálkodással kapcsolatos témakörök megbeszélésére is.
Ismét egy fontos együttműködési megállapodás aláírására is sor került a Macedón Nemzetközi Szállítmányozók és Logisztikai Üzemeltetők Szövetségével (MIFA).
“Úgy gondoljuk, hogy új partnerszervezettel történő együttműködés során, együtt sikeresebbek lehetünk közös ügyeink mentén. Sok hasznos szakmai információt tudunk egymás tagsága számára biztosítani, szakmai segítséget tudunk nyújtani egymás tagvállalatai számára, hozzájárulhatunk a gazdálkodóink szakmai fejlődéséhez.” – mondta Szepesi Sándor VJASZSZ főtitkár
A hagyományokhoz híven a neves szakmai rendezvényen az alábbi elismeréseket adták át:
- Örökös tiszteletbeli elnöki címet adományoztak: Bók Mihály főtanácsadó Úrnak, aki 60 éve dolgozik a vámszakmában és több évtizedes példaértékű munkájával támogatta a szövetség szakmai tevékenységét.
- Elismerő oklevelet és Emlékplakettet adományoztak: Varga Szilveszter Képviselőtársnak, a szövetség balkán tagozat szerbiai képviselőjének.
- Pro Telonium díj kitüntetésben részesült: Fülöp Attila Úr, a Sioexcise Kft. ügyvezetője, elnökségi tag, jövedéki tagozatvezető.
- Mester János Úr, az ALCUFER Kft. tanácsadója.
- A tragikus hirtelenséggel elhunyt Béres László Képviselőtársunknak, BLI Kft. volt ügyvezetőjének Posztumus Pro Telonium díjat adományoztunk, melyet a konferenciát megelőzően családja számára adtunk át.
A konferencián készült képek a VJASZSZ honlapján IDE kattintva megtekinthetőek.
Forrás: VJASZSZ
Az AD Intrade and Services Kft. is képviseltette magát a méltán nagy hírű eseményen, hogy tovább bővítsék szakmai tudásukat, felkészültségüket.
Keresse cégünket, ha az alábbi szolgáltatások kapcsán segítségre van szüksége!
- vámügyintézés és tanácsadás
- import ÁFA átvállalás közvetett képviselettel
- környezetvédelmi termékdíj, EPR ügyintézés és tanácsadás
- CBAM, Intrastat adatszolgáltatás