Az Uniós Vámkódex előírja, hogy a vámhatóságok között, illetve a gazdálkodók és a vámhatóságok között minden információcsere és az adatok tárolása is elektronikus adatfeldolgozással történjen. Az ehhez fejlesztendő elektronikus rendszereket és a rendelkezésre álló határidőket az Uniós Vámkódex munkaprogramja tartalmazza. A nemzeti importrendszer korszerűsítését – Magyarországon ez a rendszer jelenleg a CDPS – 2022. december 31-ig kell elvégezniük a tagállamoknak.
Magyarország derogációs kérelmet nyújtott be az Európai Bizottságnak, hogy hat hónappal, azaz 2023. július 1-jéig elhalaszthassa az új nemzeti importrendszer kötelező bevezetését. E szerint a gazdálkodóknak ebben az időszakban lehetőségük lehet arra, hogy az általuk választott módon – azaz mind a jelenlegi, mind az új adatformátumban – benyújthassák behozatali árunyilatkozataikat a jelenlegi, illetve az új váminformatikai rendszerbe (azaz a CDPS-be vagy az új eVÁM-modulba). A kérelmet az Európai Bizottság jelenleg vizsgálja.
A nemzeti importrendszer korszerűsítésének egyik legfontosabb eleme az átállás az Uniós Vámkódexhez kapcsolódó rendeletek. Vagyis a felhatalmazáson alapuló jogi aktus és végrehajtási aktus – UVK-FJA és UVK-VA B. melléklete szerinti adatkövetelményekre.
Az átálláshoz szükséges technikai információk elérhetők az openkkk.nav.gov.hu portálon.
Az eddig a NAV-hoz érkezett szakmai és informatikai kérdésekre adott válaszok az alábbi dokumentumokban olvashatók. Ezeket a NAV folyamatosan bővíti újabb kérdésekkel és válaszokkal.
A megbeszélésen tartalmazta, hogy létre kell hozni egy közös munkacsoportot, mely a szövetségek tagjaiból épül fel. Tanácsadást biztosítanak a felek egymásnak, a napi vámkezelési problémák megoldásában, a határ menti tranzitproblémákat megoldó ötletekről, a kétoldalú vámkérdésekről (áruk besorolása, származási bizonyítvány, vámkódok, vámérték). Információ és ötletcsere a vámhivatalról és azok földrajzi helyéről Törökországban és Magyarországon, a korszerűsített vámeljárásokról, módszerekről, garanciákról.
A HEPA szervezésében megrendezésre került a “Törökország, Eurázsia kapuja” elnevezésű rendezvény
A HEPA, vagyis a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség 2022. Szeptemberében megrendezte a “Törökország, Eurázsia kapuja – szállítási láncok, nearshoring, export, kifektetés” elnevezésű, színvonalas és progresszív rendezvényét.
A jeles alkalmon többek között részt vett a VJASZSZrészéről; Bók Mihály Főtanácsadó, Kovács Ákos Elnökségi tag, illetve mint szakértő, Dr. Sándor János a Nemzetközi Bizottság Elnöke.
A regisztrációt és az ebédet követően az alábbi előadásokat tekinthették meg a résztvevők.
A török gazdaság aktuális helyzete és kilátásai
Hogyan üzleteljünk Törökországban? Export és kifektetési lehetőségek
HEPA Turkey, a kulcs a sikeres üzletkötéshez Törökországban
Fentieken túl természetesen lehetőség volt kérdezz-felelek és egyéni egyeztetésekre is.
Oroszországgal szemben elrendelt uniós szankciók
Érdemes nyomon követni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Vám Főosztály főosztályvezetője által kiadott 7007/2022. felhívását, az orosz-ukrán konfliktus miatt elrendelt szankciókról.
Az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről az alábbi oldalakon tájékozódhat.
Angolul már megjelentek a 2022 évi vámtarifa-változások
As of 18 November 2021, the online version of the 2022 edition of the Harmonized System Nomenclature is available through the WCO Website to all HS users. The HS 2022 edition, as the world’s global standard for classifying goods in international trade, will enter into force on 1 January 2022.
A napokban ismét több bejelentés érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), miszerint adathalászok kíséreltek megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártya-adatokat. A csalók nem fáradnak, újra és újra próbálkoznak. Senki ne dőljön be!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) június 4-re tolta ki az online számla-adatszolgáltatás új sémája szerinti jelentés határidejét.
Az adóhivatal január végén publikálta a számlák adatszolgáltatásához kapcsolódó új verziót, az 1.1-es specifikációt és XSD sémát. Az eredeti tervek szerint május 2-án tette volna kötelezővé az átállást, azonban folyamat elhúzódott, ezért a NAV egy hónap haladékot biztosít.
Június 4-től már csak az új formátumnak megfelelően elkészült online számla-adatszolgáltatást fogadja be a NAV rendszere. Az 1.0 verzióval nem teljesíthető az adatszolgáltatás. Azon adózók, akik még akkor sem lesznek képesek megfelelő módon jelenteni online számlaadataikat, számíthatnak az adóhatósági megkeresésre és bírságolásra. Az online számla adatjelentés elmaradása számlánként félmillió forintos bírságot eredményezhet, ez adott esetben magasabb adóbírság-kockázatot jelenthet, mint a számla áfa tartalma.
Forrás: hvg.hu
Az Európai Parlament támogatja az eldobható műanyagok betiltását 2021-től!
Míg itthon a kormány elkaszálta a környezetvédelmi kezdeményezést, az ausztrálok 1,5 milliárd egyszer használatos zacskót spóroltak meg.
Miközben egyre nagyobb a nyomás a világ országain, hogy csökkentsék a környezet műanyagterhelését, Ausztrália meglépte a látszólag lehetetlent: három hónap alatt elérték, hogy 80 százalékkal kevesebb egyszer használatos műanyag szatyrot használjanak.
A két legnagyobb szupermarket-hálózatuk, a Coles és a Woolworths kitiltotta üzleteiből az egyszer használatos műanyag zacskókat, amit első körben persze hatalmas felhördülés követett.
A boltoknak sem volt egyszerű, a Woolworth először a bevételein érezte meg a változás hatását: zuhantak ugyanis az eladásaik. A Coles azzal próbálkozott, hogy a vastagabb, többször használható műanyag zacskóit ingyen adja, de a zöld szervezetek nyomására mégis fizetőssé tette őket.
Három hónappal később, az Australia’s National Retail Association jelentése szerint a tiltás látványos környezetvédelmi változást hozott. A csoport úgy számolja, hogy az elmúlt bő 90 napban az ausztrálok 1,5 milliárd műanyag zacskótól kímélték meg a környezetet.
Mindeközben Magyarországon, a kormány november közepén kaszálta el azt a tervezetet, ami a műanyagszennyezés visszaszorítására vonatkozott volna.
A kormányszóvivő 2018. november 15-i nyilatkozata alapján „nem nyerte el a kormány tetszését”. A műanyagszennyezés korlátozása érdekében készült termékdíjtörvény-módosítási tervezet, melyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntartható fejlesztésekért felelős államtitkársága dolgozott ki. A szeptember közepén társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet a Greenpeace Magyarország is véleményezte. Úgy találta, az megfelelően vette volna fel a harcot a műanyagszennyezés ellen.
Hogy a tengerekbe, óceánokba kerülő műanyagok pontosan mekkora gondot is jelentenek az élővilág számára, azt most egy friss fotó is jól szemlélteti. A Fülöp-szigeteknél rögzített pillanatot a Greenpeace egyik embere kapta el, amikor a víz alá merült csapatával és megpillantott egy műanyag pohárban sodródó rákot, amelyik keservesen küzdött, hogy kijusson belőle. El lehet képzelni, hány ilyen állat van még a világon, amelyik hasonló bajban van.
A tagállamoknak 2029-re a műanyag flakonok 90 százalékát össze kell gyűjteniük, ráadásul több terméken, például az intimbetéten figyelmeztetést kell elhelyezni.
Az Európai Parlament második olvasatra is támogatta az egyszer használatos műanyagok, például tányérok, evőeszközök, szívószálak és fülpiszkálók betiltását 2021-től.
A döntést 560 szavazattal, 35 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.
Eszerint 2021-től az alábbi műanyag termékek lesznek betiltva az Unióban:
egyszer használatos evőeszközök (villák, kések, kanalak és pálcikák),
egyszer használatos tányérok,
szívószálak,
fülpiszkálók,
léggömbök pálcikái, és
oxidatív úton lebomló műanyagok, ételtartók és expandált polisztirolból készült poharak.
A tagállamoknak 2029-re a műanyag flakonok 90 százalékát össze kell gyűjteniük. A műanyag palackoknak 2025-re legalább 25 százalékukban, 2030-ra pedig már 30 százalékukban újrahasznosított anyagból kell állniuk.
A jogszabály emellett többek között a dohánygyártók esetében megerősíti a „szennyező fizet” elvet: bevezeti ugyanis a gyártók kiterjesztett felelősségét. Hasonló rendszer lép életbe a halászfelszerelések terén is, ahol ezentúl a gyártók (nem pedig a halászok) tartoznak felelősséggel a tengeren elvesztett halászhálók begyűjtésének költségeiért.
A jogszabály szerint kötelezővé kellene tenni a csomagoláson feltüntetett figyelmeztetést, amely szerint a műanyag füstszűrős cigaretta eldobása káros a környezetre. Ugyanez vonatkozik a műanyag poharakra, a nedves törlőkendőkre és az intimbetétekre.
Az Európai Parlament első olvasatban tavaly októberben hatalmas többséggel támogatta az egyszer használatos műanyagok betiltásáról szóló javaslatot. A Fidesz európai parlamenti képviselői akkor tartózkodtak, amit Hölvényi György azzal magyarázott, hogy az uniós irányelvek előírásainak megfelelően Magyarországon kötelezővé vált a szelektív hulladékgyűjtés. Az új rendszer bevezetésével a beszerzett eszközök jó része feleslegessé válna. Így nem lennének tarthatók a projektekhez tartozó tervszámok, ez pedig akár 140 milliárd forint uniós támogatás visszafizetését is maga után vonhatná.
Forrás: HVG
Új Selyemút
Tízszeresére emelkedett az Új Selyemút egyik útvonalán, az Eurázsiai Gazdasági Folyosón bonyolódó áruforgalom 2014-től. A szállítási idő Kínából Európába tíz napra csökkent. Az európai kivitel 2006-tól több mint háromszorosára bővült, eközben a kínai behozatal megduplázódott.
2019. február 01-én életbe lépett az EU-Japán Gazdasági és Partnerségi Megállapodás.
A Bizottság az alábbi négy témakörben készített útmutatókat, amelyek az EU honlapon angol nyelven megtalálhatóak, azok fordítása már elkészült és elérhető a nav.gov.huhonlapon.