Cégünk munkatársai elsőként kezdték meg az vámjogi szakértő hatósági képzést, mely a Nemzetgazdasági Minisztérium engedélyével a VJASZSZ (Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetség) szervezésében indult el.
Az uniós vámjog végrehajtásáról szóló a 2017. évi CLII. törvény alapján a vámtanácsadók nyilvántartásába, csak azok a szakemberek kerületnek be, akik számos szigorú feltételt teljesítenek. Ezek közül az egyik és talán a legfontosabb, hogy a vámszakmai végzettséget vámjogi szakértői vizsgával kell igazolni.
A képzésről
A képzés időtartama 100 óra, melynek egyik felét e-learning, másik részét pedig tantermi foglalkozás keretein belül kell teljesíteni. A tanagyagokat egyetemi oktatók és a szövetség szakértői állítják össze, és ők tartják meg a tantermi foglalkozásokat is. Szakavatott szakemberekről beszélünk, akik több évtizedes tapasztalattal és szakértelemmel rendelkeznek a vámszakmában, és neveik akár a laikusok számára is ismerősek lehetnek (pl. dr. Szendi Antal).
Ügyfeleinkért a magas szakmai színvonallal
Ars poeticánk, hogy továbbra is a legmagasabb szakmai színvonalat prezentáljuk, ezáltal ügyfeleinket a lehető legmagasabb szakmai nívón szolgáljuk ki. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy folyamatos képzések keretein belül fejlesszük tudásunkat. Ezekre mindenképpen szükség van, hiszen a jogi szabályozás folyamatos változásban van, és aki csak üldögél a babérjain, az lemarad.