Ugrás a tartalomra

Category: ekáer

A VJASZSZ 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepség és díjátadó

A VJASZSZ 30 éves alapításáról, múltjáról, céljairól egy korábbi hírünkben olvashat IDE KATTINTVA.

A 2023. évi közgyűlésen elfogadásra került a 2022. évi pénzügyi beszámoló, illetve a 2023. évre tervezett pénzügyi és szakmai tevékenység. Majd ezt követően a szövetség megtartotta a 30 éves fennállására megrendezett ünnepséget, melyen Varga Mihály pénzügyminiszter Úr is elfogadta az eseményre a meghívást és köszöntő beszédében gratulált a VJASZSZ aktív működéséhez.

Az ünnepségen díjátadásra is sor került, melyek közül az AD Intrade and Services Kft. ügyvezetőjének, Dr. Sándor Jánosnak átadott elismerésekre vagyunk a legbüszkébbek.

VJASZSZ díjátadó

A Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége elnöksége elismerő oklevelet adományozott a több évtizedes sikeres együttműködésért a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, valamint Szent Máté díjat adományozott Dr. Balaska Andrea Asszonynak, a NAV KI Szervezetirányítási és Titkársági Főosztály Főosztályvezetőjének.

A szövetség által közzétett információk alapján, az alábbi elismerések átadásra.

“Arany jelvénye elismerést adományozott:

  • Bók Mihály Főtanácsadó Úrnak, VJASZSZ alapító főtitkárának
  • Fekete Antal Úrnak, szövetségünk korábbi főtitkárának, az oktatási bizottság elnökének
  • Márkus András Pénzügyőr dandártábornok Úrnak,
  • Mayer Miklós Úrnak, a Vám-Szakértő Kft. ügyvezetőjének
  • Dr. Kutassy Kálmán Úrnak, szövetségünk jogi képviselőjének
  • Nagy László Úrnak, a KUNSÁG-SZESZ Szeszipari Zrt. Vezérigazgatójának
  • Marton Tibor Úrnak, az MB 2001 Kft. Marketing és Vámtanácsadója részére.

Pro Telonium díjat adományozott:

  • Molnár Józsefné Asszonynak, a Millessence Kft. ügyvezetőjének
  • Szebeni Erzsébet Asszonynak, a For Use Cigar Bt. ügyvezetőjének
  • Farkas László Úrnak, a W-Zoll Kft. ügyvezetőjének

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnöki Aranyérem elismerésben részesült:

  • Dr. Sándor János Úr, az AD Intrade Kft. tulajdonosa, VJASZSZ Nemzetközi Bizottság Elnöke
  • Kovács Ákos Úr, az EKOL Logistics Kft. Ügyvezetője, VJASZSZ török szekció vezetője
  • Cserfalvi György Úr, a Pannon Air Cargo ügyvezetője, VJASZSZ Felügyelő Bizottsági Tag

Emlékplakettet és Díszoklevelet vehettek át alapító tagvállalataink:

  • Alpok-Adria Szállítmányozó KFT
  • Dunaferr Vámügynökség KFT
  • GYSEV CARGO ZRT.  
  • MAHART CONTAINER CENTER Kft.
  • MASPED Logisztikai Kft.
  • Medimpex Kereskedelmi ZRT.
  • Szeko-Zollex KFT
  • Teva Gyógyszergyár ZRt.
  • Vámunió Kft.
  • Zoll-Platz KFT
és elnökségünk tagjai:
  • Berényi János Elnök
  • Szepesi Sándor Főtitkár
  • Börcsök Róbert, a Zoll-Platz Kft. Vámigazgatója, Határügyi Bizottság Elnöke
  • Csépke Attila, a Várda Vám Kft. ügyvezetője
  • Sándor János, az AD Intrade Kft. tulajdonosa, VJASZSZ Nemzetközi Bizottság Elnöke
  • Stampfel Balázs, Vámcó Kft. ügyvezetője, VJASZSZ Vámudvari Munkacsoport vezetője
  • Fülöp Attila, Sioexcise Kft ügyvezetője,  VJASZSZ Jövedéki tagozat vezetője
  • Gyarmati Tamás, Vám-Szakértő Kft. ügyvezetője
  • Kovács Ákos, az EKOL Logistics Kft. Ügyvezetője, VJASZSZ török szekció vezetője”

Forrás

Együttműködési megállapodást kötött a VJASZSZ és a szerbiai NA!

2023.01.24-én a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége valamint a szerbiai Vámügynökségek és Vámügynökök Nemzeti Szövetsége együttműködési megállapodást írt alá.

Cégünk ügyvezetője, Dr. Sándor János, aki a VJASZSZ Nemzetközi Bizottságának Elnöke is, szintén részt vett az aláírási ceremónián.

A találkozónak a NAV Csanád-Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának épületet adott helyet.
Ünnepélyes keretek között írták alá a megállapodást a VJASZSZ részéről Dr. Berényi János, illetve az NA részéről Slavoljub Jevtić elnök urak. A résztvevő felek közös célja a szövetségek közötti szakmai együttműködés erősítése, az üzleti és szakmai ismeretek kölcsönös bővítése. A jövőben, amennyiben igény mutatkozik, közös szakmai fórumokat és konferenciákat szerveznek.

A NAV részéről Tóth Gábor Vám Főosztályvezető-helyettes úr és Dr. Makó András Igazgató úr biztosította a résztvevő feleket támogatásukról.

Az együttműködés egyik lényeges tartalmi elemei az alábbiak.

  • adóbevételek növelése
  • munkahelyek megtartása
  • határátlépések gyorsítása
  • jogkövető magatartás erősítése

Mindezt úgy, hogy az aláíró felek által képviselt vállalkozói réteg versenyhelyzetét erősítik országtól függetlenül.

Forrás: VJASZSZ

További képeket IDE kattintva talál az eseményről.

Vámszakmai kérdésekben ITT találja az AD Intrade and Services Kft. elérhetőségeit.

Kellemes ünnepeket kíván az AD Intrade and Services Kft.

Kedves Partnereink!

Köszönjük egész éves bizalmukat és a sikeres együttműködést, társaságunk nevében kívánunk békés, boldog karácsonyt és eredményekben gazdag boldog új esztendőt.

A 2023-as évben is várjuk leendő és meglévő megbízóink megkeresését, legyen szó bármely általunk kínált szolgáltatással kapcsolatosan.

Közzétették a 2023. évi Kombinált Nómenklatúrát

2022. szeptember 20-án megjelent A BIZOTTSÁG (EU) 2022/1998 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE.
Ez tartalmazza a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. mellékletének módosítását.

Brexit

Minden kedves, Brexitben érintett partnerünknek javasoljuk az alábbi ellenőrző lista áttekintését:

https://ec.europa.eu/taxation_customs/uk-withdrawal-hu#heading_0

A mi csapatunk felkészült az esetleges többletmunkára, mi inkább a szigetország szűk keresztmetszeteitől tartunk, azzal mindenképpen kalkulálni kellhet.

Magánszemélyként ezt az összefoglalót is érdemes lehet elolvasni: https://tablet.hvg.hu/gazdasag/20190218_no_no_deal_brexit_bizonytalansagok

Forduljanak hozzánk bizalommal!

HOME OFFICE – avagy távmunka előnyei és hátrányai

Egyre több cég engedheti meg magának, hogy távmunkában foglalkoztatja dolgozóit. A munkáltatónak kellően komoly informatikai háttérrel kell rendelkeznie, hogy ez a valóságban működjön. Természetesen nem minden munkakörben alkalmazható ez a folyamat.

Olvassa tovább

Leegyszerűsítve

Az EKÁER rendszer rövid története során számos változást, kiegészítést élt meg. A módosítások rengetegében az talán már mindenkinek világos, hogy ki tehet egyszerűsített bejelentést, de azt már minden bizonnyal kevesebben tudják, hogy a lehetőségek tárházahála az 38/2016. (X. 12.) NGM rendeletnek – 2016. október 14-én kibővült.

A bővítésnek köszönhetően (5/2015. (II. 27.) NGM rendelet 6. § (4) bekezdés) egyszerűsített adattartalommal tehet bejelentést az egyetemes postai szolgáltató, valamint az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, 2013. október 9-i 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 38–39. cikkének megfelelő engedéllyel rendelkező gazdálkodó is.

Még egy ok, hogy Ön is AEO (Authorised Economic Operator) engedélyt szerezzen. Hívjon minket, segítünk!

Kérdése van? Szakértő kollégáink várják hívását.

Gyakorlat teszi az EKÁER-t

Ahogy előző cikkünkben már említettük, a júniusban elfogadott módosítások alapján augusztus 1-től ismételten változik az EKÁER szabályozás.

Módosul az EKÁER szám igénylés, valamint a helyszíni ellenőrzése menete és szigorodik a hatósági zárral kapcsolatos kötelezettség.

Az egyik legfontosabb változás, hogy a 3,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárművel végzett tevékenység is bejelentés köteles. Amennyiben fuvarozást nemútdíjköteles gépjárművel végezzük, azonban a gépjármű össztömege a felrakodást követően meghaladja a 3,5 tonnát, akkor EKÁER szám igénylése szükséges.

A másik fontos változás elsősorban a külföldi cégeket érinti, ha az adó és vámhatóság mulasztási bírságot szab ki. Az ellenőrzés során a kiszabott bírság, pénzbeli követelés megfizetéséig, az erre vonatkozó külön határozat kiadása nélkül visszatarthatja a fuvareszközt. Ellenben ez az intézkedés hazai székhellyel, lakhellyel és adószámmal, illetve adóazonosító jellel, vagy garanciával/kezességgel rendelkező adózókkal szemben nem alkalmazható.

A hatósági zárral kapcsolatos problémákra is igyekeztek megoldást találni. Ezzel az alapvető probléma az volt, hogy – jellemzően külföldi – sofőrök „előszeretettel” távolították el a hatósági zárakat. Ezen esetek egy része vélelmezhetően „parancsra” történt, de vizsgálata akadályba ütközött. Hiszen a zártörés bűncselekmény, ami a rendőrség hatáskörébe tartozik és a szándékosság utólag nehezen bizonyítható és az eljárás is hosszadalmas. A jelenlegi módosítás jogosítványt ad az állami-adó és vámhatóság kezébe.

A fuvarozó köteles haladéktalanul értesíteni az adó- és vámhatóságot, amennyiben a közúti fuvarozással járó tevékenység során:

  • a hatósági zár baleset,
  • egyéb tevékenységi körén kívül álló elháríthatatlan ok miatt megsérült ,
  • vagy az áru megrongálódott,
  • illetve megsemmisült.

Amennyiben a fuvarozó elmulasztja ezt a kötelezettségét, akkor az adó- és vámhatóság az alábbi mulasztási bírságot szabhatja ki.

  • magánszemély terhére legalább 200.000 Ft, legfeljebb 500.000 Ft,
  • magánszemélynek nem minősülő fuvarozóterhére legalább 500.000 Ft, legfeljebb 1.000.000 Ft.

Kérdése van? Szakértő kollégáink várják hívását.

Érvényes?

A Nemzeti Adó és Vámhivatal Informatikai Intézete június elején az alábbi tájékoztatást adta ki.

“Tájékoztatjuk Önöket, hogy az EKÁER rendszerben rövidesen bevezetésre kerül a külföldi adószámok formátumának (CDV) ellenőrzése. A bevezetést követően kizárólag a közösségi adószámok felépítésének megfelelő adószámok használata lesz megengedett. Ezért az esetleges problémák elkerülése érdekében kérjük, hogy előzetesen ellenőrizzék az Európai Bizottság honlapján az üzleti partnerük adószámát. Kérjük továbbá, hogy a változásról értesítsék a szoftvereiket használó ügyfeleket is.”

A leírtaknak megfelelően EKÁER bejelentés előtt érdemes elvégezni üzleti partnereik közösségi adószámának ellenőrzését, nehogy kellemetlen meglepetés érje Önöket.

Az ellenőrzést az alábbi címen lehet elvégezni:

http://ec.europa.eu/taxation_customs/vies/?locale=hu

Kérdés esetén keresse bizalommal szakértőinket.

Vasszigor

Az NGM új gazdaságfehérítést célzó adócsomagot nyújtott be (T/10537 sz. törvényjavaslat), mely számos helyen pontosítaná, szigorítaná az EKÁER rendszerre vonatkozó szabályokat is.

A változással 2017-től kiszűrhetőek lesznek a túlterhelt kisteherautókkal szállító csalárd kereskedők, az automata berendezések pedig be lesznek kötve az adóhivatalhoz. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy bejelentési kötelezettség merül fel abban az esetben is, amikor nem kockázatos terméket nem útdíjköteles gépjárművel fuvaroznak, amennyiben a felrakodást követően a jármű össztömege meghaladja a 3,5 tonnát.

A NAV kezébe a csomag újabb jogosítványt ad a bírságolásra vonatkozóan. A jövőben lehetősége lesz a hivatalnak mulasztási bírsággal sújtani azt a csalárd adózói magatartást, mely arra irányul, hogy hamis adatokkal tett EKÁER bejelentéssel alapot szolgáltassanak áfa visszaigénylésekhez.

A törvényjavaslatot teljes egészében elérheti innen.

Kérdés esetén keresse szakértőinket.