Skip to content

Category: vám

Bevezetésre kerül a PoUS rendszer!

2024. március 1-én kerül bevezetésre a PoUS rendszer. A rendszer lényege, hogy az EU Customs Trader Portálon keresztül lehet majd, kizárólag elektronikus úton T2L és T2LF okmányokat érvényesíteni.

PoUS

A PoUS rövidítés jelentése “Proof of Union Status system” vagyis az Uniós státusz igazolási rendszere.
A rendszer fő célja a papíralapú T2L és T2LF okmányok elektronikus érvényesítésére történő átállás.
A rendszer elérhetővé teszi azon adatokat, amelyeket akkor használhatnak fel, amikor az uniós státusú árukat uniós tagállamok között szállítják, miközben ideiglenesen elhagyják az EU vámterületét. 
Erre a célra az Európai Bizottság kidolgozta az EU központosított PoUS-rendszerét. Ez egy transzeurópai rendszer (TES), amely biztosítja az adminisztratív és szabványosított információcserét a gazdálkodók (EO) és a vámhatóságok között. Valamint az uniós státus igazolásának megállapítására irányuló vámeljárásokban részt vevő vámhatóságok között.

T2L okmányt akkor szükséges kibocsátani, mikor az uniós státuszú szállítmány két Uniós ország közötti szállítás esetén ideiglenesen elhagyja az Unió területét.
A T2LF okmány a T2L okmány variánsa, melyet olyan országok esetében szükséges kiállítani, ahol nem alkalmazható a 77/388/EGK irányelv rendelkezései.

2024/634
A BIZOTTSÁG (EU) 2024/634 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2023. december 14.) az (EU) 2015/2446 felhatalmazáson alapuló rendeletnek az áruk uniós vámjogi státusának igazolása és az elektronikus rakományérzékelő eszközökkel kapcsolatos vámalakiságok tekintetében történő módosításáról.

Keresse bátran az AD Intrade and Services Kft. kollégáit vám, környezetvédelmi termékdíj, EPR, CBAM, Intrastat szolgáltatásokkal kapcsolatban!

Készülnek a CBAM jelentések!

Ahogy korábbi hírünkben szerepelt, különböző regisztrációk szükségesek ahhoz, hogy importőrként vagy közvetett vámjogi képviselőként CBAM (Carbon Border Adjustment Mechanism) jelentést lehessen beküldeni.
karbon

Az Európai Unió az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmussal próbálja elősegíteni a klímasemlegességet, előmozdítani az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentését és a dekarbonizációs folyamatot.
A kezdeti időszakban csak adatszolgáltatási, majd később beszámolási kötelezettség, valamint az Unión kívülről importált CBAM köteles termékek engedélyhez kötöttek lesznek.

A jelenleg érintett termékkörök az alábbiak:

  • vas és acél;
  • alumínium;
  • cement;
  • műtrágya;
  • villamosenergia;
  • hidrogén.

Az (EU) 2023/956 rendelete az I. mellékletben sorolja fel azon termékek KN kódját, amelyek e rendelet hatálya alá tartoznak. A termékkörök további bővítése várható az elkövetkezendő évek során.

A 2025. december 31-ig tartó időszak egy átmeneti időszak, ahol a gazdálkodóknak és képviselőiknek csak adatszolgáltatási kötelezettségük van. 2026. január 1-től kezdődően, kizárólag engedéllyel rendelkező importőr hozhat be CBAM által érintett árut az EU területére.

2024. január 22. óta van lehetőség a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság CBAM átmeneti nyilvántartásába történő regisztrációs kérelmek benyújtására. A regisztráció cégkapun vagy ügyfélkapun keresztül történhet, attól függően, hogy magánszemély vagy jogi személy a regisztráló. Amennyiben a regisztráció során minden adat rendben volt, 8 nap alatt befogadásra kerül a regisztráció, melyről a hatóság visszajelzést küld. A regisztráció után az ügyfelek az UUM&DS rendszerben véglegesíthetik jogosultságukat.

A CBAM jelentések felülvizsgálata és nyilvántartások működtetése az Európai Bizottság feladata. Az esetleges helyesbítési eljárások, regisztrációk, bírságok kiszabása Magyarországon a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság tevékenységi körébe tartozik. A CBAM kötelezettségről történő értesítés kiküldése az érintettek felé és az EU felé történő információk biztosítása pedig a NAV feladata.

Fontos megjegyezni, hogy ebben az átmeneti időszakban nem kell a CBAM jelentéseket hitelesíteni és CBAM-tanúsítványokat sem vásárolni. Azonban az ezt követő időszakban, vagyis 2026. január 1-től, már hitelesíteni szükséges a jelentéseket és az engedély is kötelező lesz. Az EU ETS rendszerben az ingyenes kiosztás a CBAM hatálya alá tartozó ágazatokban fokozatosan, 2035-re teljesen megszűnik.

Az átmeneti időszak elején, várhatóan az első két negyedévben van lehetőség a benyújtott jelentések módosítására. Aki rendelkezik érvényes regisztrációval, akár egy jelentés tervezetet is benyújthat határidőig, amit később van lehetősége módosítani.

Az importőr és a közvetett vámjogi képviselő a kötelezett a jelentések benyújtására. Azonban a jogszabály megengedi, hogy külső partner – megbízásos jogviszony alapján – segítheti a CBAM kötelezettet az adatszolgáltatásban. A regisztrációkat minden esetben az érintett gazdálkodónak kell végrehajtani, azonban a regisztráció során további személyeket adhat meg, mint képviselő.

Az AD Intrade and Services Kft. már sikeresen abszolválta az első néhány CBAM bejelentést, így e szolgáltatásunk esetén is keresse bátran cégünket!

Orosz-ukrán háború miatt elrendelt 12. szankciós csomag!

Miután Oroszország 2022. február 21-én elismerte Ukrajna Doneck és Luhanszk régiójának (oblaszty) nem kormányzati ellenőrzés alatt álló területeit, 2022. február 24-én pedig provokáció nélkül, indokolatlanul inváziót indított Ukrajna ellen, az EU egy sor újabb szankciót vezetett be Oroszországgal szemben.

Milyen szankciókat fogadott el eddig az EU?

Az EU súlyos és példa nélkül álló szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben az Oroszország által 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított agresszív háborúra, valamint Ukrajna Doneck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon régióinak jogellenes annektálására válaszul.

Ezek a szankciók kiegészítik az Oroszországgal szemben 2014 óta, a Krím annektálása és a minszki megállapodások végrehajtásának elmulasztása nyomán bevezetett meglévő intézkedéseket.

A szankciók közé célzott korlátozó intézkedések (egyéni szankciók), gazdasági szankciók és vízumintézkedések tartoznak.

A gazdasági szankciók révén az EU azt akarja elérni, hogy Oroszország súlyos következményeket viseljen cselekményei miatt. Illetve, ténylegesen csökkenjenek az agresszió folytatására való képességei.

Az egyéni szankciók az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó tevékenységek támogatásáért, finanszírozásáért vagy végrehajtásáért felelős, illetve azokból hasznot húzó személyekre irányulnak.

Az EU az alábbi országokkal szemben is szankciókat fogadott el:

  • Belarusz, válaszul az Ukrajna elleni invázióban való részvételére
  • Irán, drónok gyártása és szállítása miatt

Forrás: Az Európai Unió Tanácsa

Az orosz-ukrán háborúval összefüggésben elrendelt uniós szankciók megtalálhatóak a NAV honlapján IDE kattintva.

Ha vám, KVTD, EPR, Intrastat, CBAM, akkor AD Intrade and Services Kft.

Már lehetséges regisztrálni a CBAM átmeneti nyilvántartásba!

Korábbi hírünk ebben a témában IDE kattintva található, de itt egy kis összegző, hogy mi is az a CBAM?!

A CBAM-hoz köthető intézkedés elsődleges célja, hogy visszaszorítsa a harmadik országban előállított termékek káros anyag kibocsátását.
A jogszabály előírja, hogy a mellékletében felsorolt vámtarifaszámú termékek harmadik országból történő behozataláról adatokat szolgáltasson a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig. A kapcsolódó magyarországi törvény alapján a NAV-nak a vámkezelés alapján értesítést kell küldenie az importőr részére, hogy a CBAM jelentéssel érintett. 
2025. december 31-ig tart egy átmeneti időszak, amely alatt egyelőre csak jelentéseket kell küldeni a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság részére. 2026. január elsejét követően szabad forgalomba bocsátott érintett termékkörök esetén „karbonvám” fizetési kötelezettség is keletkezni fog.

EU CBAM

A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság megnyitotta a lehetőséget az ügyfelek részére, a CBAM átmeneti nyilvántartásba történő regisztráció kérelmezésére!

A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) tájékoztatja ügyfeleit az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus (Carbon Border Adjustment Mechanism – CBAM) tekintetében.
Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról szóló 2023. évi CV. törvény és annak végrehajtásának egyes szabályairól szóló 602/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet hatálybalépésével megnyílt a lehetőség az Ügyfelek regisztrációjára a CBAM átmeneti nyilvántartásba.
A regisztrációs kérelem benyújtása a magyarorszag.hu felületen az ’NKVH: Regisztráció a CBAM átmeneti nyilvántartásba’ ügytípus kiválasztásával lehetséges.
Útmutató segédanyag a regisztrációhoz a CBAM/Regisztráció menüpontban található.
További segédanyagok a CBAM/Útmutató dokumentumok menüpontban találhatók.
Forrás: NKVH

Ne feledjék, hogy az AD Intrade and Services Kft. az Önök rendelkezésére áll CBAM-mal kapcsolatos ügyintézés kapcsán is! Keressen fel bennünket a Kapcsolat fülön lévő elérhetőségeinken!

Év végi köszöntő!

Tisztelettel köszönjük ügyfeleinknek, hogy igénybe vették széles szolgáltatási kínálatunkat a 2023-as évben.
Bízunk benne, hogy a 2024-es évben is Bennünket választanak, valamint szívesen állunk leendő partnereink rendelkezésére is.
Legyen szó Vám, Környezetvédelmi termékdíj, EPR, Intrastat vagy egyéb kapcsolódó igény esetén is.

Az AD Intrade and Services Kft. minden kollégája nevében kívánunk Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Eredményekben Gazdag Új Esztendőt!

Az AD Intrade and Services Kft. – Biztos szakmai hátteret AD! – a Vám, jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségnek tagja!

Részvételünk a Magyar-Török Kulturális Évad nyitógáláján

Tulajdonos-ügyvezetőnk, dr. Sándor János, a VJASZSZ Nemzetközi Bizottságának elnöke az elmúlt években a török társszövetségekkel megkötött együttműködési szerződés alapján végzett vámszakmai munkájának elismeréseként meghívást kapott a Magyar-Török Kulturális Évad nyitó gálájára, ahol díszvendég volt Orbán Viktor miniszterelnök úr, Novák Katalin köztársasági elnökasszony és Recep Tayyip Erdogan úr, a Török Köztársaság elnöke is.

HU-TR

Magyarország és Törökország diplomáciai kapcsolatfelvételének 100. évfordulója alkalmából indult a kulturális évad, mely kapcsán a török elnök, Recep Tayyip Erdogan Budapesten töltött egy napot. A 2024-es Magyar-Török Kulturális Évadot megnyitó gálaestre a MÜPA-ban került sor 2023. december 18-án.

A műsorban többek között magyar és török szólisták működnek közre, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara és tánckara, a Magyar Állami Operaház Zenekara, illetve a Török Kulturális és Turisztikai Minisztérium Ankara Állami Modern Táncegyüttese is fellép. Kerengő dervisek, csángó énekek, janicsár- és hajdútáncok, nagyzenekari művek és operarészletek kelnek életre a gála keretében – olvasható a közleményben.

A Magyar Állami Operaház Zenekarát Fekete-Kovács Kornél, a Modern Art Orchestra vezetője vezényli. Valamint Cemi’i Can Deliorman, a Török Köztársaság Elnöki Szimfonikus Zenekarának zenei igazgatója és vezető karmestere.

A rendező Káel Csaba Kossuth- és Nádasdy Kálmán-díjas filmrendező, a Müpa vezérigazgatója. A koreográfusok Mihályi Gábor és Soner Sati – írták.

Forrás: magyarhirlap.hu

AD Intrade and Services Kft.

2024-ben nem emelkednek az EPR díjak!

Lantos Csaba energiaügyi miniszter döntése értelmében a kiterjesztett gyártói felelősségi díjak mértéke a 2024. évben nem emelkedik – olvasható a tárca közleményében. A döntés meg is jelent a csütörtök esti Magyar Közlönyben. Az energiaügyi minisztérium tájékoztatásából az is kiolvasható, hogy a kötelező visszaváltás rendszere januártól mégis elindul.

Hazánkban július 1-jétől a koncessziós szerződés alapján a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi a hulladékgazdálkodási feladatok egy részét. Ezzel együtt a brüsszeli irányelveknek és elvárásoknak megfelelően létrejött az új kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is. Amiben a szennyezők többet fizetnek a hulladékaik elszállításáért, kezeléséért, megsemmisítéséért és újrafelhasználásáért. Ez arra ösztönzi a gyártókat, hogy kevesebb hulladékot képezzenek, több legyen az újrahasznosított termék és csomagolóanyag. Illetve környezetbarát anyagokat használjanak – olvasható az Energiaügyi Minisztérium csütörtök késő este kiadott közleményében.

A szabályozás a csomagolásokat, egyes egyszer használatos és egyéb műanyagtermékeket, az elektromos és elektronikus berendezéseket, az elemeket és akkumulátorokat, a gépjárműveket, a gumiabroncsokat, az irodai és reklámhordozó papírokat, a sütőolajat és -zsírt, bizonyos textiltermékeket, valamint a fabútorokat érinti. A díjfizetési kötelezettség a körforgásos termék gyártó általi forgalomba hozatalával keletkezik, és a díjat a gyártónak negyedévente kell megfizetnie a termék mennyisége után a koncessziós társaság által kiállított számla alapján – emlékeztet a tárca.

A gyártók által fizetendő kiterjesztett gyártói felelősségi díjat a MEKH javaslata alapján az energiaügyi miniszter rendeletben határozza meg. Lantos Csaba energiaügyi miniszter döntése szerint a jövő évben változatlan marad a környezetszennyező termékek gyártói által fizetendő díjak mértéke, így azt az érintett gyártóknak – a 8/2023. (VI. 2.) EM rendeletben foglaltakkal azonos mértékben – szükséges majd teljesíteni.

Az erről szóló rendelet a csütörtöki közlönyben jelent meg, “az energiaügyi miniszter 23/2023. (XI. 30.) EM rendelete a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység ellátásával összefüggő díjak, a díjalkalmazási feltételek, valamint a díjmegfizetés rendjének 2024. évi megállapításáról” címmel. A részletes díjtételeket a rendelethez csatolt mellékéletek tartalmazzák.

Kötelező visszaváltás

A minisztériumi tájékoztató azt is részletezi, hogy a kötelező visszaváltási díjas termékek – például az italos üvegek, üdítős palackok –  gyártói 2023. december 31-ig a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel érintettek. Az új évtől azonban a kötelező visszaváltási díjas rendszer hatálya alá tartoznak majd. Ennek megfelelően 2024. január 1-től a kötelező visszaváltási díjas rendszerben a 2023. évi kiterjesztett gyártói felelősségi díj mértékével megegyező szolgáltatási díjon felül csak egy csekély mértékű csatlakozási díjat kell megfizetniük.

A minisztériumi közlemény azt erősíti meg, hogy a kötelező visszaváltási rendszer jövő év januárjától elindul.

Ezzel szemben szerdán az a hír jelent meg Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökének nyilatkozata alapján, hogy január elseje helyett július 1-étől lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italospalackokon. A volt köztársasági elnök szerint a gyártók akadályozzák a betétdíj bevezetését, ezért csúszik fél évet a bevezetés.

Ne feledjék, az AD Intrade and Services Kft. EPR, KVTD és VÁM szakterületen is az Önök rendelkezésére áll!

Forrás: Portfolio

Törvényjavaslat, mely korlátozza a közvetett vámjogi képviselet alkalmazását!

Dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes T/5893. irományszámmal, Az egyes adótörvények módosításáról címmel törvényjavaslatot nyújtott be.

Adólevonási jog közvetett vámjogi képviselőn keresztül történő gyakorlására vonatkozó szabályok szigorítását tartalmazza a törvényjavaslat.

Az Áfa-törvény rendelkezései értelmében az importáló helyett, annak közvetett vámjogi képviselője is gyakorolhatja a termék importjához kapcsolódó, előzetesen felszámított adó levonását. Abban az esetben, ha az importálót az adólevonási jog keletkezésekor és azt követően az adólevonási jog korlátozás nélkül megilleti. Valamint, amennyiben erről az importáló nyilatkozik a közvetett vámjogi képviselőjének.

A javaslat értelmében 2024. 01.01-jétől további szigorú kritériumoknak kellene teljesülnie ahhoz, hogy a közvetett vámjogi képviselő gyakorolhassa az adólevonási jogot:

  • az importálónak a levonási jog keletkezésekor megbízható adózónak kell minősülnie,
  • az importáló cégnyilvántartásba vételének és a levonási jogának keletkezése között legalább három évnek el kell telnie,
  • az importáló mérlegfőösszegének az utolsó két lezárt év tekintetében évenként legalább 50 millió forintnak kell lennie, illetve
  • az importálónak a levonási jog keletkezésének időpontját magába foglaló adó-megállapítási időszak során havi bevallásra kötelezett adóalanynak kell minősülnie.

A fentieken túl a javaslat pontosít az importáló által a közvetett vámjogi képviselőjéhez intézett nyilatkozat tartalmán is. Ennek tartalmaznia kell a termék importjának kétséget kizáró azonosításához szükséges adatokat.

  • az áru átengedéséről szóló vámhatóság általi értesítés száma,
  • a termék szabad forgalomba bocsátása során az adófizetési kötelezettséget megállapító határozat száma,
  • vagy a termék szabad forgalomba bocsátását igazoló kiegészítő árunyilatkozat száma.

A javaslat ezen rendelkezésének célja a képviselő igénybevételével elkövetett adócsalások visszaszorítása úgy, hogy szűkíti a közvetett vámjogi képviselő által gyakorolt adólevonási jog lehetőségét.

Cégünk is vállal közvetett vámjogi képviseletet partnereinek, pontos díjakért keresse kollégáinkat a KAPCSOLAT menüpontban.

Soproni Vámszakmai Napok és Üzletember Találkozó 2023. november 16-17.

2023. november 16-17-én immár 28. éve rendezi meg a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége a hagyományos Soproni Vámszakmai Napok és Üzletember Találkozóját.

A jeles eseményem az AD Intrade and Services Kft. ügyvezetője, Dr. Sándor János, aki egyben a VJASZSZ Nemzetközi Bizottság Elnöke és kollégái is részt vesznek.

A novemberi konferencia első napján tájékoztatást kapunk arról, hogyan alakul a magyar gazdaság versenyképessége, milyen jövőbeni kihívásokkal kell szembenéznünk. Jelenleg milyen befolyásoló tényezők hatnak a költségvetésre és a gazdaságra.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőjének tájékoztatása mellett, betekintést nyerhetünk a termékimportot érintő ÁFA változásokba. Valamint az adóhatósági ellenőrzés tapasztalataiba is.

A délutáni kerekasztal megbeszélésen a NAV Vámszakmai és Nemzetközi Elnökhelyettesének aktuális szakmai tájékoztatását követően szó lesz a jövedéki adóztatást érintő kérdésekrőlA vámszakmai tapasztalatok mellett megismerhetjük a vámügynöki szakma legújabb kihívásait, valamint bemutatásra kerül, hogy a mesterséges intelligencia hogyan segítheti a vámügyintézők munkáját.

A konferencia másnapján friss vámszakmai híreket hallunk Brüsszelből: mit jelent Magyarország EU elnöksége vám szempontból. A legfontosabb vámszakmai korlátozások-tilalmak mellett szó lesz a jövőben bevezetésre kerülő váminformatikai rendszerek irányairól, a várható határidőkről. Végül pedig szeretnék megosztani a résztvevőkkel a hulladékgazdálkodást érintő legfontosabb kérdéseket és tapasztalatokat.

Ünnepélyes keretek között a VJASZSZ megállapodást ír alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével, valamint a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülettel!

EPR (Kiterjesztett gyártói felelősség), Környezetvédelmi termékdíj, Intrastat, Vám kérdésekkel keresse cégünket IDE KATTINTVA.

Forrás: VJASZSZ

Nemzeti Importrendszer Korszerűsítése (NIK)

Ahogy már egy korábbi cikkünkben is említettük (ITT), az Uniós Vámkódex előírja, hogy a vámhatóságok között, illetve a gazdálkodók és a vámhatóságok között minden információcsere és az adatok tárolása is elektronikus adatfeldolgozással történjen.
A nemzeti importrendszer korszerűsítésének egyik legfontosabb eleme az átállás az Uniós Vámkódexhez kapcsolódó rendeletek. Vagyis a felhatalmazáson alapuló jogi aktus és végrehajtási aktus – UVK-FJA és UVK-VA B. melléklete szerinti adatkövetelményekre.

Magyarországon az új importrendszer indulása 2023. november 1.

EU numbers

Ez a dátum érinteni fog mindenkit, aki import vámkezeléseket bonyolít Magyarországon. A váminformatikai szoftverekben történő változások mellett, az árunyilatkozatokban is történnek újítások, melyhez új kitöltési útmutató került kiadásra.

Az Uniós Vámkódex nemzeti importrendszerek korszerűsítése program keretében, a folyamatban lévő informatikai fejlesztések részeként frissítésre került az új automatizált import rendszer interfész specifikációja és annak kiegészítő mellékletei. Az említett specifikációk az alábbi linken tölthetőek le.
OpenKKK I.
OpenKKK II.

Az AD Intrade and Services Kft. kollégái folyamatosan rendelkezésre állnak meglévő és leendő partnerei számára, legyen szó Vám, Környezetvédelmi termékdíj, Kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) vagy Intrastatról.