A Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége szakmai együttműködési megállapodást kötött a Budapest Főváros Kormányhivatalának fogyasztóvédelmi hatóságával. A megegyezés célja az egyesítés és összehangolás az érintett résztvevők között.
Az információban gazdag, jó hangulatú találkozón részt vettek az alábbi képviselő tagok.
– Várköviné Vincze Herta, fogyasztóvédelmi szakügyintéző, Budapest Főváros Kormányhivatala, Fogyasztóvédelmi Főosztály
– Dr. Farkas Norbert, főosztályvezető, Budapest Főváros Kormányhivatal, Fogyasztóvédelmi Főosztály
– Dr. Berényi János, VJASZSZ Elnök
– Bók Mihály, VJASZSZ Főtanácsadó
– Szepesi Sándor, VJASZSZ Főtitkár
– Dr. Sándor János, VJASZSZ Elnökségi tag, Nemzetközi Bizottság elnöke
A közelmúltban aláírt együttműködési megállapodás célja alapvetően a harmadik országból származó termékek vonatkozásában is a fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti szabályok minél szélesebb körben való megismertetése. A korábbi tapasztalatok alapján az előforduló hibák és hiányosságok megelőzése.
A Fővárosi Kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága budapesti illetékességi területén számos termékbiztonsági és -megfelelőségi ellenőrzésével összefüggő feladatokat lát el.
Fontos, hogy az európai uniós jog hatálya alá tartozó termékek megfeleljenek az egészségre, a biztonságra, a fogyasztóvédelemre és egyéb közérdekre vonatkozó követelményeknek.
Célunk egyesíteni és összehangolni az érintett gazdálkodók, szakértők, tanácsadók, ügyintézők és szolgáltatók munkáját. Tagjaink között nagy számban találhatók olyan cégek, amelyek tevékenységüket az Európai Unió harmadik országos vámhatárán, vagy belterületen végzik.
Az együttműködési megállapodás aláírásánál jelen volt cégünk ügyvezető tulajdonosa, a VJASZSZ szakmai kapcsolattartója Dr. Sándor János, elnökségi tag, a Nemzetközi Bizottság elnöke.
Az AD Intrade and Services Kft. több szolgáltatása mellett, nagy hangsúlyt fektet a komplett külkereskedelemmel kapcsolatos teljes ügyintézésre is. A fent említett együttműködési megállapodás alapján, segítséget tudunk nyújtani meglévő és új ügyfeleink részére is, akiket a fogyasztóvédelmi előírásoknak történő megfelelés is érint külkereskedelmi ügyleteik során.
Forrás: VJASZSZ