Skip to content

News

  • Egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történő behozatalával kapcsolatos intézkedések!

    2024. április 16-án fog hatályba lépni a 80/2024. (VI. 11.) Kormány rendelete, amely az Egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történő behozatalával kapcsolatos intézkedésekről szól.
    A jogszabályt már megtekintheti a Magyar Közlöny 44. számában IDE kattintva.

    A jogszabály alapján, a bejelentésköteles termékek nem magáncélú behozatalát tervező természetes személynek, egyéni vállalkozónak, jogi személynek vagy egyéb szervezetnek e szándékát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) előzetesen jeleznie kell.

    Az érintettek a mezőgazdasági termékek behozataláról szóló bejelentésüket a Nébih honlapján közzétett formanyomtatványon tudják majd megtenni, amit légi vagy vízi úton történő szállítás esetén legkésőbb 6, egyéb esetekben legkésőbb 24 órával a behozatalt megelőzően kell teljesíteniük.
    A hiánytalanul kitöltött bejelentés befogadásáról a hivatal azonnal visszaigazoló levelet küld a megadott e-mail címre.

    A NÉBIH tájékoztatása szerint 2024. április 16-tól lesz elérhető az online űrlap, ami alapján az adatbejelentés meg lehet majd tenni.

    Szintén a fenti dátumtól lesznek elérhetőek az alábbi ügyfélcsatornák.

    E-mail: mgbehozatal@nebih.gov.hu

    Telefon: 06-1-336-9090

    VámtarifaszámTermék megnevezése
    1.0201Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve
    2.0202Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva
    3.0203Sertéshús frissen, hűtve vagy fagyasztva
    4.0204Juh- vagy kecskehús frissen, hűtve vagy fagyasztva
    5.ex 0207Gallus domesticus fajhoz tartozó baromfi élelmezési célra alkalmas húsa,
    vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva
    6.0407Madártojás héjában, frissen, tartósítva vagy főzve
    7.0710Zöldség (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva
    8.ex 1001 99 00Közönséges búza
    9.1002 Rozs
    10.1003Árpa
    11.1005 90 00Kukorica
    12.1008Hajdina, köles és kanárimag; más gabonaféle
    13.1101Búzaliszt vagy kétszeres liszt
    14.1102Gabonaliszt (kivéve búza- vagy kétszeres liszt)
    15.1104Másképpen megmunkált gabonaféle (pl. hántolt, lapított, pelyhesített,
    fényezett, szeletelt vagy durván darált); gabonacsíra egészben, lapítva,
    pelyhesítve vagy őrölve, az 1006 vtsz alá tartozó rizs kivételével
    16.1205 10 90;
    1205 90
    Olajrepce- vagy repcemag, törve is (a vetőmag kivételével)
    17.1206 00 91;
    1206 00 99
    Napraforgómag, törve is
    18.1512Napraforgómag-, pórsáfránymag- és gyapotmagolaj és ezek frakciói
    finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
    19.1514Repce- és mustárolaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg
    nem átalakítva
    20.1905 10 00Ropogós kenyér
    21.2005Zöldség (kivéve a cukrozott) ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy
    tartósítva (kivéve paradicsom és az ehető gombák), nem fagyasztva
    22.2204Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust (kivéve
    a szőlőlevet) és kivéve a 2209 vtsz alá tartozó borecetet
    A Magyarország területére történő behozatal vonatkozásában bejelentésköteles mezőgazdasági
    termékek köre
    Az AD Intrade and Services kollégái számos szakterületen – vám, Környezetvédelmi termékdíj, EPR, Intrastat, CBAM ügyintézés és tanácsadás – állnak ügyfelei rendelkezésére.
    Forrás: VJASZSZ, NÉBIH
  • A NAV 2024-es évre vonatkozó ellenőrzési irányai!

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2024-re a rendelkezésére álló adatvagyon felhasználásával, célzott kockázatelemzéssel és a gazdasági folyamatokhoz igazodva határozta meg az ellenőrzések irányát.
    A NAV az ellenőrzések típusát az adózók magatartásának függvényében választja meg. Kiemelt figyelmet kap idén az adózói adatszolgáltatások adathelyességének biztosítása.

    Differenciáltabb hozzáállás
    Évek óta számíthatnak a NAV támogatására a jogkövető adózók, ha kisebb súlyú, nem szándékos hibátvétenek, ezzel is ösztönözve az önkéntes jogkövetést. A tapasztalatok szerint azonban egyes adózóikörök ezzel visszaélnek. Tendenciózusan csak akkor teljesítik adókötelezettségüket, miután a hivatalmegszólítja őket valamilyen eltérés, hiány miatt. Ezért az eddigieknél is differenciáltabb hatóságihozzáállásra van szükség, amiben még inkább az adózók attitűdje lesz a meghatározó az ellenőrzésektípusának megválasztásában.

    Új szektorok ellenőrzése
    A kockázatelemzések fókuszába új szektorok is bekerültek az állandóan ellenőrzött területek mellett.Idén a NAV figyelmére számíthatnak a rendezvényszervezők, a reklám-, marketing-, és médiaszolgáltatók, az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kripto valutából jövedelmet szerzők, a szépségiparban működők, valamint a testedzési szolgáltatással foglalkozó adózók is. A már régóta és rendszeresen vizsgált ágazatok sem kerülnek le a listáról, így például az építőipar, a személy- és vagyonvédelem, a zöldség- és gyümölcskereskedelem, valamint az értékesítés a webhelyeken,internetes piactereken továbbra is ellenőrzés tárgya lesz.

    Kiemelt adózók
    Nemzetgazdasági súlyuknál fogva a kiemelt és a legnagyobb adóteljesítményű adózók vizsgálata idén is folytatódik. Ellenőrzési szempont marad az adókedvezmények (fejlesztési-, energiahatékonysági beruházási-, felújítási) igénybevételének vizsgálata. Továbbá, kiemelt prioritású a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árak (transzferárak) kontrollja. A szokásos piaci árat megállapító határozatokban foglaltak – különös tekintettel a kritikus feltételrendszerre – ellenőrzése kiemelt feladat.

    Adatszolgáltatások ellenőrzése
    A digitalizáció térnyerésével a tranzakció(esemény)alapú bevallások és adatszolgáltatások váltják fel a hagyományos formákat. Emiatt elengedhetetlen az adatok folyamatos vizsgálata, a rendszerszintű hibák kiszűrése, ami alapfeltétele a csalárd adózói magatartás azonosításának, a láncolatok feltárásának, és a gyors hatósági reakciónak. Az adateltérések kiküszöbölése a jogkövető adózói körnél is elengedhetetlen, ugyanis csak helyes adatokra építhetők jól működő kockázatelemzési modellek. A bevallások, adatszolgáltatások és a NAV rendelkezésére álló adatok pontosságát biztosító eljárások különösen az online adatszolgáltatás és az áfabevallások. Továbbá a biztosítotti bejelentések és a járulékbevallások egyezőségére koncentrálnak. Utóbbinak különös jelentőséget ad, hogy a munkáltatói bejelentések teremtik meg az alapját a foglalkoztatottak társadalombiztosítási és többek között a majdani nyugellátásának.

    Támogató eljárások
    2024-ben a NAV akkor segíti támogató eljárással az adózókat, ha a hiba nem szándékos mulasztásravezethető vissza, ha valószínűsíthető a jogkövetési hajlandóság, ha az eltérés az adózóadóteljesítményéhez viszonyítva vélelmezhetően csekély, és ha a hiba előfordulása nem rendszeres. Haezek a körülmények nem állnak fenn, akkor a hivatal nem támogató eljárást, hanem ellenőrzést indít.

    Vámellenőrzések és rendészet
    Továbbra is előtérben van az EU-ból és harmadik országból behozott és Magyarországon forgalomba helyezett, új gépjárművek utáni regisztrációs adó- és áfafizetés ellenőrzése. Az e-kereskedelem térnyerésével a vámellenőrzések az importnál jelentkező alul értékelések feltárására, valamint a közösségi és belföldi forgalomban tetten érhető áfa kikerülésre, a vámérték valódiságára koncentrálnak. Idén is központi téma az importáruk termékbiztonsága, a hamis, veszélyes termékek kiszűrése. Folytatódik a csempészáruk illegális forgalmának visszaszorítása. Valamint a hazai és nemzetközi jogszabályokban meghatározott korlátozások, tilalmak következetes érvényesítése, a szankciós rendelkezések betartatása.

    A NAV honlapján az Adótraffipax (https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/adotraffipax) rovatban továbbra is elérhetők a jogkövetési vizsgálatok. Illetve, a próbavásárlások tervezett helyszínei és időpontjai és a részletes,2024-es ellenőrzési terv is.

    Forrás: NAV

    Keresse bátran az AD Intrade and Services Kft. kollégáit a KAPCSOLAT fülön!

  • Az eSZJA oldalán már elérhetőek az adóbevallási tervezetek!

    eSZJA rövidítés az elektronikus személyi jövedelemadó kifejezésből származik, mely a NAV online szolgáltatása.
    A szolgáltatás 2016-os adóévtől elérhető a magánszemélyek részére, később ez kibővült a kisvállalkozók egy részével is.

    A NAV mindenki számára készít adóbevallási tervezetet a rendelkezésére álló adatok alapján. Az adózónak a NAV által kiajánlott adatokat össze kell hasonlítania a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolásaival, az esetleges kedvezmények érvényesítéséhez szükséges bizonylatokkal. Módosítani szükséges az adóbevallási tervezetet, ha a magánszemély nem ért egyet a kiajánlott adatokkal. Ezt legegyszerűbben a webes felületen teheti meg, amely különböző segédprogramok letöltése nélkül is könnyen elérhető.

    Az eSZJA portál a Központi Azonosítási Ügynökön (KAÜ) keresztül érhető el azok számára, akik rendelkeznek Ügyfélkapuval, e-személyi igazolvánnyal vagy telefonos azonosítóval. Az adóbevallási tervezeteket a NAV elérhetővé teszi az elektronikus felületen, amelyről értesítést küld minden KÜNY (Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartás) tárhellyel rendelkező magánszemély részére.

    A NAV eSZJA oldalán már elérhetőek az adóbevallási tervezetek, melyekkel kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette a gyakran ismételt kérdéseket-válaszokat.

    Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-éig, az szja-bevallástól függetlenül is.
    Bárki dönthet úgy idén is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójának 1 százalékát felajánlja egy regisztrált civilszervezetnek. További 1 százalékát pedig egy technikai számos vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, ami idén a Nemzeti Tehetség Program.
    A felajánlására jogosult, kedvezményezett civilszervezetek listája: ITT érhető el.
    A felajánlására jogosult vallási közösségek listája és a kiemelt előirányzat: ITT érhető el.

    Forrás: NAV

  • 13. szankciós csomag Oroszországgal szemben

    Mint ismeretes, Oroszország 2022. február 24-én inváziót indított Ukrajna ellen. Az EU erre reagálva, folyamatosan szankciós intézkedéseket hoz Oroszországgal szemben.
    Korábbi híreink ebben a témában:
    Orosz-ukrán háború miatt elrendelt 12. szankciós csomag!
    Újabb szankciós rendelet Oroszországgal szemben!
    Tájékoztatás az EU 10. szankciós csomaggal kapcsolatban!

    A NAV KI Vám Főosztályának tájékoztatása alapján, 2024.02.24-ei hatállyal módosult az Oroszországgal szembeni szankciós rendelkezéseket tartalmazó 833/2014/EU tanácsi rendelet.
    A módosító rendelkezéseket a mellékelt 2024/745/EU tanácsi rendelet tartalmazza.

    A vámhatósági tevékenységet érintő témakörök a következők:

    • A tanácsi rendelet IV. mellékletében szereplő orosz és egyéb harmadik országos entitások köre. Illetve, a VII. melléklet „B” részében és XXIII. mellékletben szereplő kiviteli tilalom alá eső termékek köre bővült. Ezen belül a VII. melléklet 4. kategóriája a 8532 22 HR kód alá sorolható alumínium-elektrolit kondenzátorral, a XXIII. melléklet a 8504 KN kód elektromos transzformátorral. Ezen kívül a XXIII. mellékletből kiemelték a 8504 32, 8504 33, 8504 34 HR kód alapján azonosítható transzformátorokat.
    • A tanácsi rendelet 3k. cikke új (3ac) bekezdéssel egészült ki, amely szerint a tanácsi rendelet XXIII. mellékletében szereplő, a 8504 10, 8504 21, 8504 22, 8504 23, 8504 31, 8504 40, 8504 50 és 8504 90 KN kódok alá tartozó termékek esetében a kiviteli tilalmak nem alkalmazandók a 2024. február 24. előtt megkötött szerződések vagy az ilyen szerződések teljesítéséhez szükséges járulékos szerződések 2024. május 25-ig történő teljesítésére (tehát új átmeneti rendelkezést alakítottak ki a 8504 KN kód alá sorolt termékek esetében).
    • A tanácsi rendelet XXXVI. mellékletében szereplő, a vas és acél behozatala tekintetében partnerországnak tekinthető harmadik országok listája (jelenleg Svájc és Norvégia) kiegészült az Egyesült Királysággal, így az onnan érkező vas és acéltermékek esetén nem kell az alapanyag feldolgozására vonatkozó származási bizonyítékok meglétét igazolni.

    Az AD Intrade and Services Kft. szívesen áll az Ön rendelkezésére; vám, KVTD, EPR, CBAM, Intrastat ügyintézésben.
    Keresse kollégáinkat bizalommal!

  • Bevezetésre kerül a PoUS rendszer!

    2024. március 1-én kerül bevezetésre a PoUS rendszer. A rendszer lényege, hogy az EU Customs Trader Portálon keresztül lehet majd, kizárólag elektronikus úton T2L és T2LF okmányokat érvényesíteni.

    PoUS

    A PoUS rövidítés jelentése “Proof of Union Status system” vagyis az Uniós státusz igazolási rendszere.
    A rendszer fő célja a papíralapú T2L és T2LF okmányok elektronikus érvényesítésére történő átállás.
    A rendszer elérhetővé teszi azon adatokat, amelyeket akkor használhatnak fel, amikor az uniós státusú árukat uniós tagállamok között szállítják, miközben ideiglenesen elhagyják az EU vámterületét. 
    Erre a célra az Európai Bizottság kidolgozta az EU központosított PoUS-rendszerét. Ez egy transzeurópai rendszer (TES), amely biztosítja az adminisztratív és szabványosított információcserét a gazdálkodók (EO) és a vámhatóságok között. Valamint az uniós státus igazolásának megállapítására irányuló vámeljárásokban részt vevő vámhatóságok között.

    T2L okmányt akkor szükséges kibocsátani, mikor az uniós státuszú szállítmány két Uniós ország közötti szállítás esetén ideiglenesen elhagyja az Unió területét.
    A T2LF okmány a T2L okmány variánsa, melyet olyan országok esetében szükséges kiállítani, ahol nem alkalmazható a 77/388/EGK irányelv rendelkezései.

    2024/634
    A BIZOTTSÁG (EU) 2024/634 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2023. december 14.) az (EU) 2015/2446 felhatalmazáson alapuló rendeletnek az áruk uniós vámjogi státusának igazolása és az elektronikus rakományérzékelő eszközökkel kapcsolatos vámalakiságok tekintetében történő módosításáról.

    Keresse bátran az AD Intrade and Services Kft. kollégáit vám, környezetvédelmi termékdíj, EPR, CBAM, Intrastat szolgáltatásokkal kapcsolatban!

  • Készülnek a CBAM jelentések!

    Ahogy korábbi hírünkben szerepelt, különböző regisztrációk szükségesek ahhoz, hogy importőrként vagy közvetett vámjogi képviselőként CBAM (Carbon Border Adjustment Mechanism) jelentést lehessen beküldeni.
    karbon

    Az Európai Unió az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmussal próbálja elősegíteni a klímasemlegességet, előmozdítani az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentését és a dekarbonizációs folyamatot.
    A kezdeti időszakban csak adatszolgáltatási, majd később beszámolási kötelezettség, valamint az Unión kívülről importált CBAM köteles termékek engedélyhez kötöttek lesznek.

    A jelenleg érintett termékkörök az alábbiak:

    • vas és acél;
    • alumínium;
    • cement;
    • műtrágya;
    • villamosenergia;
    • hidrogén.

    Az (EU) 2023/956 rendelete az I. mellékletben sorolja fel azon termékek KN kódját, amelyek e rendelet hatálya alá tartoznak. A termékkörök további bővítése várható az elkövetkezendő évek során.

    A 2025. december 31-ig tartó időszak egy átmeneti időszak, ahol a gazdálkodóknak és képviselőiknek csak adatszolgáltatási kötelezettségük van. 2026. január 1-től kezdődően, kizárólag engedéllyel rendelkező importőr hozhat be CBAM által érintett árut az EU területére.

    2024. január 22. óta van lehetőség a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság CBAM átmeneti nyilvántartásába történő regisztrációs kérelmek benyújtására. A regisztráció cégkapun vagy ügyfélkapun keresztül történhet, attól függően, hogy magánszemély vagy jogi személy a regisztráló. Amennyiben a regisztráció során minden adat rendben volt, 8 nap alatt befogadásra kerül a regisztráció, melyről a hatóság visszajelzést küld. A regisztráció után az ügyfelek az UUM&DS rendszerben véglegesíthetik jogosultságukat.

    A CBAM jelentések felülvizsgálata és nyilvántartások működtetése az Európai Bizottság feladata. Az esetleges helyesbítési eljárások, regisztrációk, bírságok kiszabása Magyarországon a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság tevékenységi körébe tartozik. A CBAM kötelezettségről történő értesítés kiküldése az érintettek felé és az EU felé történő információk biztosítása pedig a NAV feladata.

    Fontos megjegyezni, hogy ebben az átmeneti időszakban nem kell a CBAM jelentéseket hitelesíteni és CBAM-tanúsítványokat sem vásárolni. Azonban az ezt követő időszakban, vagyis 2026. január 1-től, már hitelesíteni szükséges a jelentéseket és az engedély is kötelező lesz. Az EU ETS rendszerben az ingyenes kiosztás a CBAM hatálya alá tartozó ágazatokban fokozatosan, 2035-re teljesen megszűnik.

    Az átmeneti időszak elején, várhatóan az első két negyedévben van lehetőség a benyújtott jelentések módosítására. Aki rendelkezik érvényes regisztrációval, akár egy jelentés tervezetet is benyújthat határidőig, amit később van lehetősége módosítani.

    Az importőr és a közvetett vámjogi képviselő a kötelezett a jelentések benyújtására. Azonban a jogszabály megengedi, hogy külső partner – megbízásos jogviszony alapján – segítheti a CBAM kötelezettet az adatszolgáltatásban. A regisztrációkat minden esetben az érintett gazdálkodónak kell végrehajtani, azonban a regisztráció során további személyeket adhat meg, mint képviselő.

    Az AD Intrade and Services Kft. már sikeresen abszolválta az első néhány CBAM bejelentést, így e szolgáltatásunk esetén is keresse bátran cégünket!

  • Orosz-ukrán háború miatt elrendelt 12. szankciós csomag!

    Miután Oroszország 2022. február 21-én elismerte Ukrajna Doneck és Luhanszk régiójának (oblaszty) nem kormányzati ellenőrzés alatt álló területeit, 2022. február 24-én pedig provokáció nélkül, indokolatlanul inváziót indított Ukrajna ellen, az EU egy sor újabb szankciót vezetett be Oroszországgal szemben.

    Milyen szankciókat fogadott el eddig az EU?

    Az EU súlyos és példa nélkül álló szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben az Oroszország által 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított agresszív háborúra, valamint Ukrajna Doneck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon régióinak jogellenes annektálására válaszul.

    Ezek a szankciók kiegészítik az Oroszországgal szemben 2014 óta, a Krím annektálása és a minszki megállapodások végrehajtásának elmulasztása nyomán bevezetett meglévő intézkedéseket.

    A szankciók közé célzott korlátozó intézkedések (egyéni szankciók), gazdasági szankciók és vízumintézkedések tartoznak.

    A gazdasági szankciók révén az EU azt akarja elérni, hogy Oroszország súlyos következményeket viseljen cselekményei miatt. Illetve, ténylegesen csökkenjenek az agresszió folytatására való képességei.

    Az egyéni szankciók az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó tevékenységek támogatásáért, finanszírozásáért vagy végrehajtásáért felelős, illetve azokból hasznot húzó személyekre irányulnak.

    Az EU az alábbi országokkal szemben is szankciókat fogadott el:

    • Belarusz, válaszul az Ukrajna elleni invázióban való részvételére
    • Irán, drónok gyártása és szállítása miatt

    Forrás: Az Európai Unió Tanácsa

    Az orosz-ukrán háborúval összefüggésben elrendelt uniós szankciók megtalálhatóak a NAV honlapján IDE kattintva.

    Ha vám, KVTD, EPR, Intrastat, CBAM, akkor AD Intrade and Services Kft.

  • Már lehetséges regisztrálni a CBAM átmeneti nyilvántartásba!

    Korábbi hírünk ebben a témában IDE kattintva található, de itt egy kis összegző, hogy mi is az a CBAM?!

    A CBAM-hoz köthető intézkedés elsődleges célja, hogy visszaszorítsa a harmadik országban előállított termékek káros anyag kibocsátását.
    A jogszabály előírja, hogy a mellékletében felsorolt vámtarifaszámú termékek harmadik országból történő behozataláról adatokat szolgáltasson a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig. A kapcsolódó magyarországi törvény alapján a NAV-nak a vámkezelés alapján értesítést kell küldenie az importőr részére, hogy a CBAM jelentéssel érintett. 
    2025. december 31-ig tart egy átmeneti időszak, amely alatt egyelőre csak jelentéseket kell küldeni a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság részére. 2026. január elsejét követően szabad forgalomba bocsátott érintett termékkörök esetén „karbonvám” fizetési kötelezettség is keletkezni fog.

    EU CBAM

    A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság megnyitotta a lehetőséget az ügyfelek részére, a CBAM átmeneti nyilvántartásba történő regisztráció kérelmezésére!

    A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) tájékoztatja ügyfeleit az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus (Carbon Border Adjustment Mechanism – CBAM) tekintetében.
    Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról szóló 2023. évi CV. törvény és annak végrehajtásának egyes szabályairól szóló 602/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet hatálybalépésével megnyílt a lehetőség az Ügyfelek regisztrációjára a CBAM átmeneti nyilvántartásba.
    A regisztrációs kérelem benyújtása a magyarorszag.hu felületen az ’NKVH: Regisztráció a CBAM átmeneti nyilvántartásba’ ügytípus kiválasztásával lehetséges.
    Útmutató segédanyag a regisztrációhoz a CBAM/Regisztráció menüpontban található.
    További segédanyagok a CBAM/Útmutató dokumentumok menüpontban találhatók.
    Forrás: NKVH

    Ne feledjék, hogy az AD Intrade and Services Kft. az Önök rendelkezésére áll CBAM-mal kapcsolatos ügyintézés kapcsán is! Keressen fel bennünket a Kapcsolat fülön lévő elérhetőségeinken!

  • 2024.01.01-én indult a NAV eÁFA rendszere!

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2024. január 1-jén élesítette az elektronikus áfarendszert, az eÁFA-t.

    Az elektronikus áfarendszer (eÁFA) webes felületének célja, hogy támogatást nyújtson az adózóknak az általános forgalmi adóhoz kapcsolódó bevallási kötelezettség teljesítésében. Megteremti a NAV rendelkezésére álló forrásadatok megtekintésének, adókódolásának lehetőségét, biztosítja a kimutatások (áfaanalitika), majd a bevallás tervezetének generálását.

    Az eÁFA-ban, forrásadatként feldolgozhatók az Online Számla rendszerből érkező számlák, az online pénztárgép rendszerből származó nyugták és egyszerűsített számlák, illetve a harmadik országból importált áruk vámkezelése során készült vámáru-határozatok adatai is, melyek áfafizetési kötelezettséget írnak elő. A forrásadatokon túl az eÁFA-ban rögzíthetők, feldolgozhatók azok, az áfabevallás szempontjából releváns bizonylatok is, amelyekhez nem kapcsolódik adatszolgáltatási kötelezettség.

    Ki éri el az eÁFA-rendszert?
    Az áfabevallás benyújtására kötelezett adózó, és a nevében eljárni jogosult törvényes képviselő vagy állandó meghatalmazott.
    Az állandó meghatalmazottnak ehhez a következő jogosultságok egyikével kell rendelkeznie:
    1. ADÓÜGYEK (kivéve jövedék) ügycsoport (UJEGYKE-adatlap D blokk 1. sor), vagy
    2. ÁFA-hoz és egyéb közvetett adókhoz kapcsolódó ügyek ügycsoport (UJEGYKE-adatlap E. blokk 1. sor), vagy
    3. ÁFA-hoz és egyéb közvetett adókhoz kapcsolódó ügyek (külföldi adóalany áfa-visszatérítési jogának érvényesítésével
    kapcsolatos és OSS-, IOSS-, SA-ügyek kivételével) ügycsoport (UJEGYKE-adatlap E. blokk 1. a) sor)

    A rendszerre kapcsolatos legfontosabb előírások, jogszabályok IDE kattintva érhetőek el.

    Vám, EPR, KVTD, Intrastat, CBAM szolgáltatásainkkal kapcsolatban keresse kolléginkat!

    Forrás: NAV

  • 2024. évben alkalmazandó vám- és adómentes értékhatárok!

    A NAV által kiadott 4003/2023. tájékoztatás tartalmazza a 2024-es évben alkalmazandó vám- és adómentes értékhatárokat. Érdemes külföldi utazás előtt minden esetben áttekinteni az érvényes szabályokat, ami a poggyászok tartalmára vonatkozik.

    EUR összegben meghatározott vám- és adómentességi értékhatárok aktuális forintösszegei a 2024. január 1. és 2024. december 31. közötti időintervallumban az alábbiak szerint alakulnak.

    A vámmentességi, 1186/2009/EK tanácsi rendelet szerinti értékhatárok (388,6 HUF/EUR):
    JogcímÉrtékhatár EURÉrtékhatár HUF
    a)      12. cikk (2) bekezdés – házasságkötés alkalmából behozott árucikkek:1000389 000
    b)      23. cikk (2) bekezdés – elhanyagolható értékű küldemények (behozatal):15058 000
    c)      26. cikk (1) bekezdés – magánszemély által magánszemélynek küldött küldemények:4517 000
    d)      114. cikk – elhanyagolható értékű küldemények (kivitel):104 000
    Az utasforgalmi, 2008. évi LXVIII. törvény szerinti értékhatárok (387,43 HUF/EUR):
    JogcímÉrtékhatár EURÉrtékhatár HUF
    5. § (1) bekezdés – nem légi utas300116 000
    5. § (2) bekezdés – légi utas430167 000
    5. § (3) bekezdés – 15. életévet be nem töltött utas15058 000
    Az ÁFA, 2007. évi CXXVII. törvény szerinti értékhatárok:
    JogcímÉrtékhatár EURÉrtékhatár HUF
    99. § (1) bekezdés a) pont – külföldi utas adómentessége17568 000

    Az AD Intrade and Services Kft. vám, KVTD, EPR, Intrastat szolgáltasaival áll ügyfelei rendelkezésére!

    Forrás: nav.gov.hu

  • Év végi köszöntő!

    Tisztelettel köszönjük ügyfeleinknek, hogy igénybe vették széles szolgáltatási kínálatunkat a 2023-as évben.
    Bízunk benne, hogy a 2024-es évben is Bennünket választanak, valamint szívesen állunk leendő partnereink rendelkezésére is.
    Legyen szó Vám, Környezetvédelmi termékdíj, EPR, Intrastat vagy egyéb kapcsolódó igény esetén is.

    Az AD Intrade and Services Kft. minden kollégája nevében kívánunk Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Eredményekben Gazdag Új Esztendőt!

    Az AD Intrade and Services Kft. – Biztos szakmai hátteret AD! – a Vám, jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségnek tagja!

  • Részvételünk a Magyar-Török Kulturális Évad nyitógáláján

    Tulajdonos-ügyvezetőnk, dr. Sándor János, a VJASZSZ Nemzetközi Bizottságának elnöke az elmúlt években a török társszövetségekkel megkötött együttműködési szerződés alapján végzett vámszakmai munkájának elismeréseként meghívást kapott a Magyar-Török Kulturális Évad nyitó gálájára, ahol díszvendég volt Orbán Viktor miniszterelnök úr, Novák Katalin köztársasági elnökasszony és Recep Tayyip Erdogan úr, a Török Köztársaság elnöke is.

    HU-TR

    Magyarország és Törökország diplomáciai kapcsolatfelvételének 100. évfordulója alkalmából indult a kulturális évad, mely kapcsán a török elnök, Recep Tayyip Erdogan Budapesten töltött egy napot. A 2024-es Magyar-Török Kulturális Évadot megnyitó gálaestre a MÜPA-ban került sor 2023. december 18-án.

    A műsorban többek között magyar és török szólisták működnek közre, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara és tánckara, a Magyar Állami Operaház Zenekara, illetve a Török Kulturális és Turisztikai Minisztérium Ankara Állami Modern Táncegyüttese is fellép. Kerengő dervisek, csángó énekek, janicsár- és hajdútáncok, nagyzenekari művek és operarészletek kelnek életre a gála keretében – olvasható a közleményben.

    A Magyar Állami Operaház Zenekarát Fekete-Kovács Kornél, a Modern Art Orchestra vezetője vezényli. Valamint Cemi’i Can Deliorman, a Török Köztársaság Elnöki Szimfonikus Zenekarának zenei igazgatója és vezető karmestere.

    A rendező Káel Csaba Kossuth- és Nádasdy Kálmán-díjas filmrendező, a Müpa vezérigazgatója. A koreográfusok Mihályi Gábor és Soner Sati – írták.

    Forrás: magyarhirlap.hu

    AD Intrade and Services Kft.

  • Sikeres volt a Soproni Vámszakmai Napok, rengeteg hasznos információt kaptunk! 2024.01.01-én indul a DRS rendszer, olvass tovább a részletekért.

    A novemberben megrendezett Soproni Vámszakmai Napok és Üzletember Találkozón számos érdekes előadáson vehettek részt a megjelentek. Az AD Intrade and Services Kft. részéről ügyvezetőnk, Dr. Sándor János a VJASZSZ Nemzetközi Bizottság Elnöke is részt vett.

    János

    Réthelyi Ádám Gergő, a MOHU Üzletfejlesztési szenior szakértőjének előadásából számos hasznos információt tudhattunk meg a 2024. január 1-én induló Kötelező visszaváltási rendszerről (DRS). A rendszer lényege, hogy az úgynevezett egyutas italos termékcsomagolások döntő többsége betétdíjas lesz. A fogyasztók ezt a betétdíjat úgy kaphatják vissza, ha az ilyen italcsomagolásokat visszajuttatják az üzletekbe. Ezzel valósulhat meg a körforgásos gazdálkodás, vagyis az újra használat, újra feldolgozás, a cél a nulla hulladék termelés.

    A 450/2023. (X.4.) Kormány rendelet tartalmazza a visszaváltási díj megállapításának és alkalmazásának, valamint a visszaváltási díjas termékek forgalmazásának részletes szabályait.

    Minden, a kötelezően visszaváltási díjas rendszer (DRS) hatálya alá első fogyasztói, közvetlen csomagolást regisztrálni kell, így minden olyan italterméket, amely:

    • műanyag, fém, üveg alapanyagú,
    • 0,1-3 liter közötti űrtartalmú,
    • egyutas (nem újrahasználható),
    • többutas (újrahasználható).

    Kivételt képeznek a tej és tejalapú italtermékek, ezeknél higiéniai okok miatt nem alkalmazzák a DRS rendszert. Visszaváltási módozat lehet gépi vagy kézi, visszatérítési mód pedig utalvány, azonnali megtérítés, jótékonysági felajánlás. További információk a MOHU oldalán is található IDE kattintva.

    A DRS rendszert az Európai Unió hozta létre, mely az EPR (Kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer) része. 2029-től minden olyan tagállamnak be kell vezetnie, ahol 90% alatt van a visszagyűjtési arány. A DRS rendszer is arra hivatott, hogy a növekvő környezeti terhelést csökkentsük, növelve a fogyasztók motivációját, hogy a palackokat összegyűjtsék és visszaváltsák.

    Ne feledjék az AD Intrade and Services Kft. segítséget nyújt Környezetvédelmi termékdíj, EPR, Intrastat valamint vám szakterületen is, keresse kollégáinkat bátran!

  • 2024-ben nem emelkednek az EPR díjak!

    Lantos Csaba energiaügyi miniszter döntése értelmében a kiterjesztett gyártói felelősségi díjak mértéke a 2024. évben nem emelkedik – olvasható a tárca közleményében. A döntés meg is jelent a csütörtök esti Magyar Közlönyben. Az energiaügyi minisztérium tájékoztatásából az is kiolvasható, hogy a kötelező visszaváltás rendszere januártól mégis elindul.

    Hazánkban július 1-jétől a koncessziós szerződés alapján a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi a hulladékgazdálkodási feladatok egy részét. Ezzel együtt a brüsszeli irányelveknek és elvárásoknak megfelelően létrejött az új kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is. Amiben a szennyezők többet fizetnek a hulladékaik elszállításáért, kezeléséért, megsemmisítéséért és újrafelhasználásáért. Ez arra ösztönzi a gyártókat, hogy kevesebb hulladékot képezzenek, több legyen az újrahasznosított termék és csomagolóanyag. Illetve környezetbarát anyagokat használjanak – olvasható az Energiaügyi Minisztérium csütörtök késő este kiadott közleményében.

    A szabályozás a csomagolásokat, egyes egyszer használatos és egyéb műanyagtermékeket, az elektromos és elektronikus berendezéseket, az elemeket és akkumulátorokat, a gépjárműveket, a gumiabroncsokat, az irodai és reklámhordozó papírokat, a sütőolajat és -zsírt, bizonyos textiltermékeket, valamint a fabútorokat érinti. A díjfizetési kötelezettség a körforgásos termék gyártó általi forgalomba hozatalával keletkezik, és a díjat a gyártónak negyedévente kell megfizetnie a termék mennyisége után a koncessziós társaság által kiállított számla alapján – emlékeztet a tárca.

    A gyártók által fizetendő kiterjesztett gyártói felelősségi díjat a MEKH javaslata alapján az energiaügyi miniszter rendeletben határozza meg. Lantos Csaba energiaügyi miniszter döntése szerint a jövő évben változatlan marad a környezetszennyező termékek gyártói által fizetendő díjak mértéke, így azt az érintett gyártóknak – a 8/2023. (VI. 2.) EM rendeletben foglaltakkal azonos mértékben – szükséges majd teljesíteni.

    Az erről szóló rendelet a csütörtöki közlönyben jelent meg, “az energiaügyi miniszter 23/2023. (XI. 30.) EM rendelete a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység ellátásával összefüggő díjak, a díjalkalmazási feltételek, valamint a díjmegfizetés rendjének 2024. évi megállapításáról” címmel. A részletes díjtételeket a rendelethez csatolt mellékéletek tartalmazzák.

    Kötelező visszaváltás

    A minisztériumi tájékoztató azt is részletezi, hogy a kötelező visszaváltási díjas termékek – például az italos üvegek, üdítős palackok –  gyártói 2023. december 31-ig a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel érintettek. Az új évtől azonban a kötelező visszaváltási díjas rendszer hatálya alá tartoznak majd. Ennek megfelelően 2024. január 1-től a kötelező visszaváltási díjas rendszerben a 2023. évi kiterjesztett gyártói felelősségi díj mértékével megegyező szolgáltatási díjon felül csak egy csekély mértékű csatlakozási díjat kell megfizetniük.

    A minisztériumi közlemény azt erősíti meg, hogy a kötelező visszaváltási rendszer jövő év januárjától elindul.

    Ezzel szemben szerdán az a hír jelent meg Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökének nyilatkozata alapján, hogy január elseje helyett július 1-étől lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italospalackokon. A volt köztársasági elnök szerint a gyártók akadályozzák a betétdíj bevezetését, ezért csúszik fél évet a bevezetés.

    Ne feledjék, az AD Intrade and Services Kft. EPR, KVTD és VÁM szakterületen is az Önök rendelkezésére áll!

    Forrás: Portfolio

  • Soproni Vámszakmai Napok és Üzletember Találkozó 2023. november 16-17.

    2023. november 16-17-én immár 28. éve rendezi meg a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége a hagyományos Soproni Vámszakmai Napok és Üzletember Találkozóját.

    A jeles eseményem az AD Intrade and Services Kft. ügyvezetője, Dr. Sándor János, aki egyben a VJASZSZ Nemzetközi Bizottság Elnöke és kollégái is részt vesznek.

    A novemberi konferencia első napján tájékoztatást kapunk arról, hogyan alakul a magyar gazdaság versenyképessége, milyen jövőbeni kihívásokkal kell szembenéznünk. Jelenleg milyen befolyásoló tényezők hatnak a költségvetésre és a gazdaságra.
    Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőjének tájékoztatása mellett, betekintést nyerhetünk a termékimportot érintő ÁFA változásokba. Valamint az adóhatósági ellenőrzés tapasztalataiba is.

    A délutáni kerekasztal megbeszélésen a NAV Vámszakmai és Nemzetközi Elnökhelyettesének aktuális szakmai tájékoztatását követően szó lesz a jövedéki adóztatást érintő kérdésekrőlA vámszakmai tapasztalatok mellett megismerhetjük a vámügynöki szakma legújabb kihívásait, valamint bemutatásra kerül, hogy a mesterséges intelligencia hogyan segítheti a vámügyintézők munkáját.

    A konferencia másnapján friss vámszakmai híreket hallunk Brüsszelből: mit jelent Magyarország EU elnöksége vám szempontból. A legfontosabb vámszakmai korlátozások-tilalmak mellett szó lesz a jövőben bevezetésre kerülő váminformatikai rendszerek irányairól, a várható határidőkről. Végül pedig szeretnék megosztani a résztvevőkkel a hulladékgazdálkodást érintő legfontosabb kérdéseket és tapasztalatokat.

    Ünnepélyes keretek között a VJASZSZ megállapodást ír alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével, valamint a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülettel!

    EPR (Kiterjesztett gyártói felelősség), Környezetvédelmi termékdíj, Intrastat, Vám kérdésekkel keresse cégünket IDE KATTINTVA.

    Forrás: VJASZSZ

  • Nemzeti Importrendszer Korszerűsítése (NIK)

    Ahogy már egy korábbi cikkünkben is említettük (ITT), az Uniós Vámkódex előírja, hogy a vámhatóságok között, illetve a gazdálkodók és a vámhatóságok között minden információcsere és az adatok tárolása is elektronikus adatfeldolgozással történjen.
    A nemzeti importrendszer korszerűsítésének egyik legfontosabb eleme az átállás az Uniós Vámkódexhez kapcsolódó rendeletek. Vagyis a felhatalmazáson alapuló jogi aktus és végrehajtási aktus – UVK-FJA és UVK-VA B. melléklete szerinti adatkövetelményekre.

    Magyarországon az új importrendszer indulása 2023. november 1.

    EU numbers

    Ez a dátum érinteni fog mindenkit, aki import vámkezeléseket bonyolít Magyarországon. A váminformatikai szoftverekben történő változások mellett, az árunyilatkozatokban is történnek újítások, melyhez új kitöltési útmutató került kiadásra.

    Az Uniós Vámkódex nemzeti importrendszerek korszerűsítése program keretében, a folyamatban lévő informatikai fejlesztések részeként frissítésre került az új automatizált import rendszer interfész specifikációja és annak kiegészítő mellékletei. Az említett specifikációk az alábbi linken tölthetőek le.
    OpenKKK I.
    OpenKKK II.

    Az AD Intrade and Services Kft. kollégái folyamatosan rendelkezésre állnak meglévő és leendő partnerei számára, legyen szó Vám, Környezetvédelmi termékdíj, Kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) vagy Intrastatról.

  • Újabb szankciós rendelet Oroszországgal szemben!

    2023. június 24-től változtak az orosz–ukrán háború miatt Oroszországgal szemben elrendelt egyes szankciók szabályai. Emiatt legkorábban 2023. szeptember 30-tól, egyes vas- és acéltermékek Európai Unió területére behozatalakor az importőröknek bizonyítékot kell szolgáltatniuk a termék harmadik országban végzett feldolgozásához felhasznált vas és acél alapanyagok származási országáról.

    sanction

    Az Oroszországból származó, a Rendelet XVII. mellékletében, vámtarifaszám szerint felsorolt vas és acél alapanyag felhasználásával harmadik országokban előállított vas- és acéltermékek behozatali tilalma különböző időpontokban lép hatályba, a felhasznált alapanyagtól függően:

    • 2023. szeptember 30-tól a XVII. mellékletben szereplő – de a 7207 11, 7207 12 10 vagy 7224 90 KN-kód alá tartozó félkész termékektől eltérő – alapanyagból előállított termékekre.
    • 2024. április 1-jétől a XVII. mellékletben szereplő, a 7207 11 KN-kód alá tartozó félkész termékből előállított termékekre.
    • 2024. október 1-jétől a XVII. mellékletben szereplő, a 7207 12 10 vagy 7224 90 KN-kód alá tartozó félkész termékekből előállított termékekre.

    Az alapanyag származására vonatkozó bizonyítéknak minden, a Rendelet 3g. cikkében felsorolt termék behozatalakor rendelkezésre kell állnia. Ennek ellenőrzéséhez 2023. szeptember 30-tól beépítettek egy intézkedést az Európai Unió Integrált Vámtarifájába (TARIC). Emiatt az érintett termékek behozatali vámeljárásainak kezdeményezésekor a vám-árunyilatkozaton az Y824 igazoláskódot kell szerepeltetni.

    A származási országra utaló bizonyítékot elektronikusan vagy papíralapon kell bemutatni. Ha a vámhatósági ellenőrzéskor a megfelelő bizonyíték nem áll rendelkezésre, vagy adattartalma nem megfelelő, az áru nem engedhető át, és a nyilatkozattevőnek további bizonyítékot kell szolgáltatnia a vámhatóságnak arról, hogy az áruk nem tartoznak a 3g. cikk szerinti behozatali tilalom hatálya alá.

    Bizottság 2023. szeptember 12-én aktualizálta a „Gyakran ismételt kérdések és arra adható válaszok” című angol nyelvű tájékoztatóját (angolul: FAQs, magyarul: GYIK),  amelyet az orosz–ukrán háború miatt elrendelt általános behozatali szankciókról dolgozott ki. A Bizottság e tájékoztatása (tájékoztató) jelen közlemény mellékletében olvasható. 

    A tájékoztató 11. pontja részletesen ismerteti a harmadik országban – a Rendelet XVII. mellékletében felsorolt orosz alapanyag felhasználásával – előállított vas- és acéltermékek behozatalához szükséges, azok alapanyagának származására vonatkozó bizonyítékokat.

    Az uniós gyártók egyesületeivel egyeztetett bizottsági álláspont az, hogy elégséges bizonyítéknak az alábbiak tekinthetők:

    • Félkész terméknél: MTC-okmány, amely tartalmazza:
      • a gyártás helye szerinti létesítmény nevét,
      • a hevítési számhoz („heat number”) tartozó országot (az öntőüst országát) és 
      • a termék legalább hat számjegyű vámtarifaszámát.
    • Készterméknél: MTC-okmány vagy -okmányok (ha az összes lényegi információ nem összegezhető egyetlen dokumentumon), amely tartalmazza:
      • a hevítési számhoz („heat number”) tartozó ország (az öntőüst országát) és létesítmény nevét,
      • a termék legalább hat számjegyű vámtarifaszámát és
      • azon ország és létesítmény nevét, ahol a származó helyzet szempontjából releváns további feldolgozási műveletet (például meleg-, vagy hideghengerlés, hegesztés) végezték.

    Ugyanakkor a vámhatóságnak az alábbi dokumentumok is bizonyítékok lehetnek:

    • gyártói nyilatkozat,
    • exportőri nyilatkozat,
    • kereskedelmi számla,
    • szállítólevél,
    • minőségi tanúsítvány,
    • hosszú távú beszállítói nyilatkozat,
    • gyártási és építési dokumentum,
    • exportőr ország vám-árunyilatkozatának adatai,
    • üzleti levelezés,
    • gyártási leírás,
    • szerződésben szereplő záradékok.

    A bizottsági tájékoztatás szerint az importőr felelős az alapanyag származási országára vonatkozó bizonyítékokban szereplő adatok helyességéért. A vámhatóság megalapozott gyanú esetén további bizonyítékot kérhet a termék megmunkálásáról, feldolgozási műveleteiről. A származási országról minden bizonyítéknak, adatnak koherensnek kell lennie egymással. Az importőrnek kellő gondossággal kell eljárnia a megadott információk hitelességének és pontosságának biztosítására. 

    Fontos, hogy EIDR-engedély birtokában sem mentesíthetők a vám elé állítási kötelezettség alól azok az áruk, amelyek tiltó és korlátozó rendelkezések hatálya alá tartoznak.

    Kérjük, hogy a vámeljárásokban 2023. szeptember 30. után bejelentett, a Rendelet XVII. mellékletében felsorolt vas- és acéltermékek behozatalakor a fentiekre legyenek figyelemmel.

    Forrás: NAV

    AD Intrade and Services Kft. #vám #termékdíj #intrastat #EPR

  • CBAM rendelet 2023. október 1-től, de mi is ez pontosan?

    Az Európai Unióban (EU) létrehoztak egy mechanizmust az importáruk karbonintenzitásának ellensúlyozására (CBAM), a termékekbe beágyazott üvegházhatású gázok kibocsátásának kezelésére. Emiatt azoknak az importőröknek, akik ilyen áruk behozatali vámeljárását kezdeményezik az EU területén további kötelezettségekkel kell számolniuk. 

    Carbon Border Adjustment Mechanism (CBAM)

    2023. október 1-től az importőrnek vagy a közvetett vámjogi képviselőnek jelentenie kell egyes termékek, mint például a cement, villamos energia, trágyázószerek, vas és acéltermékek, hidrogén szabad forgalomba bocsátását vagy az ezen árukból aktív feldolgozási eljárással létrejött, feldolgozott termékek behozatalát.  
    A jelentést az Európai Bizottság számára negyedévente kell elkészíteni.  

    Minden, valamely tagállamban letelepedett importőrnek, aki ilyen árukat akar az EU területére behozni, engedélyezett CBAM-nyilatkozattevői státuszt kell kérnie, mivel az átmeneti időszak után, 2026. január 1-től már kizárólag így lehet a szabad forgalomba bocsátás vámeljárás jogosultja.

    Nem kell azonban alkalmazni a CBAM-rendeletet az alábbi árukra:

    • ha a következő harmadik országokból, illetve területekről származnak: EFTA-országok – Izland, Liechtenstein, Norvég Királyság, Svájc –, Büsingen, Ceuta, Helgoland, Livigno, Melilla,
    • a 150 eurót meg nem haladó értékű küldeményekre és az ugyanilyen értékű, utasok személyi poggyászának részét képező árukra,
    • a katonai tevékenységhez szükséges árucikkekre.

    A teljes CBAM rendelet alább olvasható és letölthető.

    Forrás: NAV

    Vám, termékdíj, EPR, Intrastat ügyintézésben és tanácsadásban, továbbra is állunk szíves rendelkezésükre!

  • Közzétették a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) díjait!

    Július elsejétől indul hazánkban az “Extended Producers Responsibility” (EPR), más néven a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer. Részletesen korábbi hírünkben olvashat, amennyiben IDE KATTINT.

    A Magyar Közlöny 81. számában kihirdetésre került az Energiaügyi miniszter 8/2023. (VI.2.) EM rendelete, mely alább olvasható. A rendelet tartalmazza a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység ellátásával összefüggő díjak, a díjalkalmazási feltételek, valamint a díjmegfizetés rendjének megállapítását.

    Kérdés esetén, az AD Intrade and Services Kft. kollégái állnak szíves rendelkezésükre.

  • Elismerés a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségétől

    Tulajdonos-ügyvezetőnk, dr. Sándor János a VJASZSZ fennállásának 30 évéből 28-at a vámszakmai szövetség elnökségében töltött a nemzetközi kapcsolatok felelőseként, később a Nemzetközi Bizottság elnökeként. Az itt végzett társadalmi szakmai munkájának elismeréseképpen a Szövetség elnökétől, Dr. Berényi Jánostól díszoklevelet és emlékplakettet kapott.

    Az ünnepélyes átadáson részt vettek a vámszakma legjelentősebb képviselői. A NAV részéről Dr. Bakai Kristóf dandártábornok Úr, Vámszakmai Főigazgató és a vámtisztviselők jelenlegi és korábbi legprominensebb képviselői is.

    AD Intrade and Services Kft.