Skip to content

Author: Csaba

VJASZSZ Soproni konferencia 2024. november 21-22.!

Idén sem marad el a nagy hagyományokkal bíró Soproni Vámszakmai Napok és Üzletember Találkozó.
A Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége idén, 39. éve, hogy megrendezi vámszakmai konferenciáját.

Az idei helyszín ismét a négy csillagos soproni HOTEL SOPRON lesz, mely minden résztvevő igényét kielégíti a konzultáció során.

A konferencia első napján tájékoztatást kapunk a gazdaságunkat érintő kockázatokról és ezek kivédésének módszereiről, illetve megismerhetjük a vállalkozásfejlesztés lehetőségeit.

NAV Vámszakmai és Nemzetközi Elnökhelyettesének aktuális vámszakmai tájékoztatását követően betekintést nyerhetünk a termékimportot érintő adószakmai, valamint jövedéki változásokba és az adóhatósági ellenőrzés tapasztalataiba is. A résztvevők megismerhetik a termékdíj szabályozás várható változásait. Ezt követően szó lesz az ügyfélkaput érintő legfontosabb változásokról, az ezzel kapcsolatban jelenleg fennálló kérdésekről és megoldási lehetőségekről.

Információt kapnak a résztvevők az elektronikus fuvarlevél bevezetéséről. Valamint arról, hogy melyek azok a legújabb informatikai fejlesztések melyek csökkenteni tudják a vámügyintézők, valamint a kapcsolódó szolgáltatások adminisztrációs terheit. Szeretnénk tájékoztatást adni továbbá a vámigazgatási bírság, mint szankciós eszköz átalakítására vonatkozó javaslatunkról.

A konferencia második napján a CBAM (karbonvám) adatszolgáltatása mellett szó lesz a legfontosabb vámszakmai kérdésekről. Valamint decemberben 02-án bevezetésre kerülő új váminformatikai rendszerekről, a várható határidőkről. Végül pedig szeretnék megosztani a résztvevőkkel a hulladékgazdálkodást érintő (EPR, DRS) legfontosabb kérdéseket és tapasztalatokat a MOHU Zrt és a Pest Vármegyei Kormányhivatal tájékoztató előadásai alapján.

A konferencia részletes szakmai programja IDE KATTINTVA elérhető.

Forrás: VJASZSZ

Az AD Intrade and Services Kft. várja szíves megkeresésüket bármely alábbi szolgáltatás kapcsán!
– Vámügyintézés, vámtanácsadás, közvetlen és közvetett vámképviselet biztosítása,
– Környezetvédelmi termékdíj és EPR bevallások készítése és tanácsadás,
– CBAM és Intrastat adatszolgáltatás,
– Külkereskedelmi tanácsadás és ügyintézés.

25 éves a NAV Szakértői Intézete!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámlaboratóriuma, a Szakértői Intézet évente több ezer mintát vizsgál saját, társhatóságok és gazdálkodói kérvény alapján. A most negyedévszázados szervezet az áruk jellemzőinek vizsgálata és tarifális besorolásuk révén nemcsak az adócsalás, a hamisítás, a tiltott szerek elleni küzdelmet támogatja, hanem a jogbiztonság erősítése mellett védi a költségvetést és a fogyasztókat is.

A NAV Szakértői Intézetének jogelődje, a Vám- és Pénzügyőrség Vegyvizsgáló Intézete 25 éve kezdte meg működését. 2004-ben pedig tagja lett az Európai Vámlaboratóriumok Csoportjának, mai nevén a Vámlaboratóriumok Európai Hálózatának. Az Intézet feladatai az évek alatt folyamatosan bővültek, fő profilja azonban változatlan maradt: különböző termékek laboratóriumi vizsgálata.

Tevékenységével hozzájárul a költségvetési bevételek növeléséhez is. Hiszen a vám mellett több adónem (például az áfa, a népegészségügyi adó) hatálya alá tartozás is a termékek áruosztályozásán alapul.
Az itt dolgozó szakemberek mindemellett elvégzik az áruforgalomban érkező ismeretlen vegyi anyagok analitikai vizsgálatát is. Valamint a fogyasztók életét és egészségét védve szűrik ki a veszélyes, tiltott anyagokat.

A vámlaboratórium mellett hét mobillaboratóriumot is segíti kollégáink munkáját, így az ország bármely pontján végezhető helyszíni ellenőrzés. A szakértők néhány perc alatt megállapítják, hogy történt-e jogsértés és ha igen, a pénzügyőrök és a revizorok azonnal tudnak intézkedni.  A mobillaborokban évente ezres nagyságrendben vizsgálnak alkoholtermék- és ásványolajmintákat, és azonosítanak az előírásoknak meg nem felelő, vagy akár ismeretlen eredetű termékeket. A NAV mobillaborjai világszerte ismertek, számos ország vámhivatala érdeklődött irántuk. A magyar minta alapján például a csehek 2019-ben helyezték üzembe első mobillaborjukat.

Az Intézet legnagyobbrészt a NAV-szervek által vett mintákat vizsgálja, és állít ki róluk szakvéleményeket. De a rendőrség, bíróság vagy más szerv kirendelése alapján is szakértőként jár el árubesorolási, jövedéki minősítéssel kapcsolatos, továbbá termékhamisítási ügyekben. Ide futnak be vizsgálatra a kereskedelmi áruforgalomban érkező, tiltott vagy engedélyhez kötött ismeretlen vegyi anyagok – legtöbbször dizájnerdrogok – is. Szakértőink évente több száz mintából mutatnak ki kábítószert, új pszichoaktív anyagot, gyógyszerhatóanyagot, vagy épp kábítószer-prekurzort.

Az Intézet nemcsak a hatóságoknak, hanem az adózóknak is nyújt szolgáltatásokat. Termékek laboratóriumi vizsgálatát, tarifális, jövedéki besorolását végzi a benyújtott kérelmek alapján. Szintén itt készülnek az EU-ban érvényes kötelező érvényű tarifális, illetve származási felvilágosítások, valamint a jövedéki termékek kötelező érvényű KN-kód-besorolásai is.

A Szakértői Intézet tevékenysége folyamatosan bővül, az új feladatokra mindig nyitott. 2025. január 1-jétől az üzemanyagtöltő állomásokon értékesített folyékony üzemanyagok (benzin, gázolaj) piacfelügyeleti hatósági ellenőrzését is elvégzi.

A Szakértői Intézet 25 éves jubileumára készült ünnepi kiadvány elérhető a NAV honlapján.

Forrás: NAV

Amennyiben szüksége van a NAV Szakértői Intézete általi árubesorolásra, KTF kiállításra, keresse bizalommal az AD Intrade and Services Kft. munkatársait.

ELHALASZTVA! Erdőirtás elleni EU-s rendelet lépett hatályba!

Az iparág és a harmadik országok által gyakorolt nyomás miatt, az EU végrehajtó testületének döntése alapján az erdőirtás rendelet végrehajtását 1 évvel elhalasztja.
A Bizottság ígérete
szerint, további egyértelmű iránymutatást ad a vállalatok és végrehajtó hatóságok számára a szabályok alkalmazását tekintve.
A hosszabbítás azonban nem kérdőjelezi meg a jogszabály célkitűzéseit vagy annak tartalmát.

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2023/1115 rendelete alapján, 2023. június 29-én lépett életbe. A rendelet célja, hogy az EU területére importált vagy onnan exportált bizonyos termékeket csak akkor lehet forgalomba hozni, ha a rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelnek. Az érintett vállalatoknak 2024. december 30-ig kell kialakítaniuk az EUDR-nek megfelelő rendszert.

Az Európai Unió számára fontos, hogy a CO2 kibocsátás csökkenjen, ebből kifolyólag 2024. december 30-tól a közepes és nagy vállalatoknak be kell tudniuk bizonyítani, hogy erdőirtásmentes ellátási láncot működtetnek.
Az érintettek köre 2025. június 30-tól ki lesz terjesztve a kis- és mikro vállalkozásokra is, valamennyivel enyhébb kötelezettségekkel.
A rendelet által érintett termékek vagy ebből készült áruk (ún. releváns termékek) az alábbiak:
– kakaó
– kávébab
– szója
– pálmaolaj
– marha
– fa
– gumi

Az említett áruk és termékek az EU területére történő behozatalának és kivitelének tilalma alóli kivételének 3 feltétele van.
1. Nem járulnak hozzá erdőirtáshoz vagy erdőpusztuláshoz.
2. Előállításuk a gyártó ország vonatkozó jogszabályai szerint történt. (amely nemcsak a környezetvédelmi előírások betartását foglalja magában, hanem a földhasználati joggal, erdőgazdálkodással, munkaügyi, adó- és/vagy emberi jogi jogszabályokkal kapcsolatosakat is)
3. Átvilágítási nyilatkozat vonatkozik rájuk.

Az erdőirtáshoz és az erdőpusztuláshoz kapcsolódó egyes áruk és termékek uniós piacon történő forgalmazásáról és Unióból történő kiviteléről szóló (EU) 2023/1115 rendelet teljes egészében itt olvasható.

Az EUDR rendelet hatálya alá tartozó vállalatoknak minősül minden olyan “operator” vagyis természetes vagy jogi személy, amely kereskedelmi tevékenysége során az említett termékekből hoz forgalomba vagy exportál. Továbbá, azok a “trader” más néven kereskedők, amely fogalom alá minden olyan személy tartozik, akik kereskedelmi tevékenységük során releváns termékeket forgalmaznak.

A kötelezettség hatálya alá tartozó vállalatoknak 2024. december 30-ig átvilágítási rendszert kell kialakítaniuk és működtetniük. Ennek a rendszernek egyaránt kell tudnia információt szolgáltatni, kockázatértékelési intézkedéseket és kockázatcsökkentő intézkedéseket végrehajtania. A termékek export / import esetén rendelkezésre kell tudni bocsátani az átvilágítási nyilatkozatot. Továbbá, éves jelentéstételi kötelezettség terheli a nem kkv vállalatokat.
Kifejezetten érdemes a megadott határidőig a szükséges intézkedéseket megtenni, mivel a hatóság szankciókkal léphet fel azokkal szemben, akik nem teljesítik a kötelezettségeiket. Ilyen szankció például, az éves forgalom legalább 4%-át kitevő bírság, erdőirtásból származó termékek és bevételek elkobzása. Valamint, az erdőirtást megtestesítő raktár eladományozása vagy megsemmisítése is.

Forrás: ec.europa.eu

Az AD Intrade and Services Kft. az EUDR kapcsán is áll ügyfelei szíves rendelkezésére, elérhetőségeinkért kattintson IDE.

Együttműködési megállapodást kötött a VJASZSZ és Budapest Főváros Kormányhivatala!

A Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége szakmai együttműködési megállapodást kötött a Budapest Főváros Kormányhivatalának fogyasztóvédelmi hatóságával. A megegyezés célja az egyesítés és összehangolás az érintett résztvevők között.

Az információban gazdag, jó hangulatú találkozón részt vettek az alábbi képviselő tagok.
– Várköviné Vincze Herta, fogyasztóvédelmi szakügyintéző, Budapest Főváros Kormányhivatala, Fogyasztóvédelmi Főosztály
– Dr. Farkas Norbert, főosztályvezető, Budapest Főváros Kormányhivatal, Fogyasztóvédelmi Főosztály
– Dr. Berényi János, VJASZSZ Elnök
– Bók Mihály, VJASZSZ Főtanácsadó
– Szepesi Sándor, VJASZSZ Főtitkár
– Dr. Sándor János, VJASZSZ Elnökségi tag, Nemzetközi Bizottság elnöke

A közelmúltban aláírt együttműködési megállapodás célja alapvetően a harmadik országból származó termékek vonatkozásában is a fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti szabályok minél szélesebb körben való megismertetése. A korábbi tapasztalatok alapján az előforduló hibák és hiányosságok megelőzése.

A Fővárosi Kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága budapesti illetékességi területén számos termékbiztonsági és -megfelelőségi ellenőrzésével összefüggő feladatokat lát el.

Fontos, hogy az európai uniós jog hatálya alá tartozó termékek megfeleljenek az egészségre, a biztonságra, a fogyasztóvédelemre és egyéb közérdekre vonatkozó követelményeknek.

Célunk egyesíteni és összehangolni az érintett gazdálkodók, szakértők, tanácsadók, ügyintézők és szolgáltatók munkáját. Tagjaink között nagy számban találhatók olyan cégek, amelyek tevékenységüket az Európai Unió harmadik országos vámhatárán, vagy belterületen végzik.

Az együttműködési megállapodás aláírásánál jelen volt cégünk ügyvezető tulajdonosa, a VJASZSZ szakmai kapcsolattartója Dr. Sándor János, elnökségi tag, a Nemzetközi Bizottság elnöke.
Az AD Intrade and Services Kft. több szolgáltatása mellett, nagy hangsúlyt fektet a komplett külkereskedelemmel kapcsolatos teljes ügyintézésre is. A fent említett együttműködési megállapodás alapján, segítséget tudunk nyújtani meglévő és új ügyfeleink részére is, akiket a fogyasztóvédelmi előírásoknak történő megfelelés is érint külkereskedelmi ügyleteik során.

Forrás: VJASZSZ

Beszámoló a VJASZSZ – NOCA vámszakmai találkozóról!

2024. szeptember első hetében megrendezésre került a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének, valamint a bolgár hasonló szervezet, a National Organization of Customs Agents vámszakmai találkozója.

Első nap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megtörtént a vendégek fogadása, majd szállodába kísérés után a közös vacsora elfogyasztása. Dr. Sándor János az AD Intrade and Services Kft. ügyvezető tulajdonosa is aktívan részt vett a találkozón, mint a VJASZSZ Nemzetközi Bizottságának Elnöke.
A vámszakmai találkozón résztvevők listája a teljesség igénye nélkül:
– Christo Polendakov, a Bolgár Köztársaság magyarországi nagykövete
– Nevena Stoyanova, a bolgár nagykövet gazdasági és kereskedelmi tanácsadója
– Assoc. Prof. Dr. Momchil Antov, NOCA igazgatóság elnöke
– Emil Dandolov, a bolgár ipartestület igazgatósági tagja
– Molnár Erik, a Namíbiai Köztársaság konzulátusa
– dr. Berényi János, VJASZSZ Elnök
– Szepesi Sándor, VJASZSZ főtitkár
– Dr. Sándor János, VJASZSZ Nemzetközi Bizottság Elnöke
– Kovács Ákos, VJASZSZ Elnökségi tag

Második nap több órás vámszakmai megbeszélés következett az alábbi főbb témakörökben.
  • Green corridor project bemutatása a NOCA képviselői által.
  • Vám szankciórendszerrel kapcsolatos tapasztalatok megosztása mindkét fél által.
  • NOCA beszámoló az NCTS 5.0 Bulgáriában történő bevezetésének tapasztalatairól.
  • Problémák közös megállapítása az áruk EU-ból történő kiléptetésének kapcsán.
  • Az új európai vámreformra vonatkozó javaslat néhány aspektusa és annak a vámügynökök tevékenységére gyakorolt hatása.

A vámszakmai egyeztetést követően, a vendégeknek – kulturális program keretében – bemutatásra került Budapest néhány pontja, mint például a Hősök tere. Valamint, látogatást tettek a Pénzügyőri és Adózástörténeti Múzeumban, ahol a pénzügyőr zenekar zenés előadást tartott.

Forrás: VJASZSZ

Az AD Intrade and Services Kft. vállalja meglévő és leendő ügyfelei részére a vám, termékdíj, EPR, Intrastat, CBAM ügyintézést.

2024. október 31-én lép életbe az új határellenőrzési rendszer Nagy-Britanniában!

Nagy-Britannia a Brexit óta nem tagja az Európai Unióval közösen alkotott biztonsági és védelmi övezetnek. Ebből adódóan, ki kellett alakítaniuk a saját határellenőrzési rendszerüket, melyeket lépésről lépésre vezettek be. Az utolsó szakasza ennek 2024. október 31-én fog életbe lépni.

Az új határellenőrzési rendszer elnevezése S&S GB (Safety & Security Great Britain), mely az EU-ból és más országokból Nagy Britanniába irányuló árukra vonatkozó belépési gyűjtő vámáru-nyilatkozat (ENS – entry summary declaration) szolgáltatása.
A kötelezettség a fuvarozókat, szállítmányozókat terhelik, mely alapján a brit határellenőrzés felméri, a határon átáramló áruk milyen lehetséges veszéllyel járhatnak az országra.

Az eddig is érvényben lévő vámáru-nyilatkozat benyújtási kötelezettség mellet, az S&S GB nyilatkozathoz az alább felsorolt információkat, adatokat kell kötelezően benyújtani az áru érkezése előtt.

  • érvényes EORI szám
  • a beviteli és kiviteli vállalat adatai
  • hivatkozási szám
  • szállítmányozó (sofőrrel kísért járművek esetén)
  • kompüzemeltető (kíséret nélküli pótkocsi esetén)
  • csomagok teljes száma és súlya
  • határátlépési pont (kikötő neve)
  • érkezés időpontja, dátuma
  • jármű-azonosító szám (alvázszám)
  • pótkocsi plomba azonosítószáma (ha van)
  • áru leírása
  • csomagok típusa
  • jelölések és hivatkozási számok

Az S&S GB rendszer nem tekinthető újdonságnak, mivel erre folyamatosan készült fel Nagy-Britannia, így a fuvarozók és szállítmányozók megfelelően voltak tájékoztatva a kellő időben, hogy meg tudjanak felelni az új elvárásnak.
A rendszerhez történő hozzáféréshez regisztrációra van szükség a nagy-britanniai a kormányzati portálon.
Valamint rögzítésre került, hogy a nyilatkozatokat legkésőbb mikor kell benyújtani elektronikus úton a határra történő érkezés előtt, melyről részletesebb tájékoztató IDE kattintva található.
A belépési vámáru-nyilatkozat beküldése után alapvetően két kimenetel várható, elfogadás esetén egyedi azonosítószámot adnak ki a szállítmányra. Ellenkező esetben, további információkat kérhet a határellenőrzés a szállítással, árukkal vagy egyéb teendőkkel kapcsolatban, ahhoz, hogy az árut biztonságosan átengedjék a határon.
Fentiek alapján feltételezhető, hogy a nagy britanniai határellenőrzés szigorúan fogja áttekinteni a követelményeknek való megfelelést, hiba esetén megtilthatják a határon való átkelést és bírság kiszabása várható.

Forrás: www.gov.uk

Az AD Intrade and Services Kft. vám, termékdíj, EPR, CBAM, Intrastat ügyintézés és tanácsadással várja szíves megkeresésüket.

Tájékoztató az orosz-ukrán háború miatt elrendelt szankciókról!

A NAV KI Vám Főosztályának tájékoztatása alapján, 2024. július 31-én Dr. Bakai Kristóf Péter pénzügyőr dandártábornok, Vámszakmai és Nemzetközi Elnökhelyettes Úr kiadmányozta a Belaruszt érintő újabb szankciókról szóló 3008/2024. rendeletet.

Oroszországgal szemben jelenleg a 14. szankciós csomagról szóló 3007/2024. útmutató van érvényben, az alábbi tartalommal.

Fentieken túl, a Bizottság 2024. július 12. és július 26. között aktualizált, publikált számos, az orosz-ukrán háború miatt elrendelt szankciók alkalmazását támogató iránymutatást. Az alábbi témaköröket érintő iránymutatások frissítésére, kiegészítésére került sor.

  • a nem ukrán kormányzati ellenőrzés alatt álló régiókat érintő szankciók (oblaszty)
  • a behozatali tilalmak érvényesítésének értelmezése
  • a kettős felhasználású termékek és a 833/2014/EU rendelet VII. mellékletében szerepelő áruk, technológiák kiviteli tilalmának értelmezése
  • a veszélyes vegyi anyagok behozatali és kiviteli tilalmára vonatkozó szankciók érvényesítésének értelmezése
  • az egyes áruk Oroszországba történő újrakivitelének tilalmára vonatkozó záradék alkalmazása (833/2014/EU rendelet 12g. cikk)
  • az Oroszországgal szembeni szankciók végrehajtását, értelmezését segítő, konszolidált egységes GYIK

Továbbá, a Bizottság közzétette a 833/2014/EU rendelet VII. mellékletében szereplő áruk, technológiák azonosítását támogató új, frissített korrelációs táblázatot, amelyben vámtarifaszám szerint szerepelnek az Oroszország irányában potenciálisan tilalmazott vagy engedélyhez kötött termékek.

Forrás: VJASZSZ

Kedves Ügyfelünk! Vegye fel velünk a kapcsolatot, amennyiben a lenti szolgáltatások kapcsán segítségére lehetünk.

VJASZSZ visszatekintés és a vámszakmában betöltött szerepünk!

A Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége évről-évre közgyűlés keretén belül felidézi az elmúlt időszak tevékenységeit, sikereit. Cégünk ügyvezetője Dr. Sándor János, aki a VJASZSZ Nemzetközi Bizottságának Elnöke, számos eseményen részt vett, melyről korábbi híreink is tanúskodnak.

Együttműködési megállapodást kötött a VJASZSZ és a szerbiai NA!
A résztvevő felek közös célja a szövetségek közötti szakmai együttműködés erősítése, az üzleti és szakmai ismeretek kölcsönös bővítése.

2023-ban is megrendezésre került a Soproni Vámszakmai Napok és Üzletember Találkozó.
A konferencián az előadók a szakmát érintő jelenlegi és jövőbeli kihívásokról tartottak tájékoztatást.
Valamint, a VJASZSZ megállapodást ír alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével, valamint a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülettel.

Részvételünk a Magyar-Török Kulturális Évad nyitógáláján
Tulajdonos-ügyvezetőnk, Dr. Sándor János, a VJASZSZ Nemzetközi Bizottságának elnöke az elmúlt években a török társszövetségekkel megkötött együttműködési szerződés alapján végzett vámszakmai munkájának elismeréseként, meghívást kapott a Magyar-Török Kulturális Évad nyitó gálájára, ahol díszvendég volt Orbán Viktor miniszterelnök úr, Novák Katalin köztársasági elnökasszony és Recep Tayyip Erdogan úr, a Török Köztársaság elnöke is.

Elismerés a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségétől
Dr. Sándor János a VJASZSZ fennállásának 30 évéből 28-at a vámszakmai szövetség elnökségében töltött a nemzetközi kapcsolatok felelőseként, később a Nemzetközi Bizottság elnökeként. Az itt végzett társadalmi szakmai munkájának elismeréseképpen a Szövetség elnökétől, Dr. Berényi Jánostól díszoklevelet és emlékplakettet kapott.

Elismerés a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától
Tulajdonos-ügyvezetőnk, Dr. Sándor János a VJASZSZ-MKIK több évtizedes együttműködési megállapodásának keretében nagyon sok szakmai segítséget nyújtott, előadásokat, tanácsadásokat tartott a Kamara tagjai részére.
Ennek elismeréseképpen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől Elnöki Aranyérem kitüntetésben részesült.

Az AD Intrade and Services Kft. továbbra is rendelkezésére áll meglévő és leendő ügyfeleinek az alábbi szolgáltatások kapcsán.

  • Vám
  • Környezetvédelmi termékdíj
  • EPR
  • Intrastat
  • CBAM
  • Külkereskedelmi tanácsadás

Az EU megemelte a Kínából érkező elektromos járművekre kivetett vámot!

Már 2024. július hónaptól életbe lépnek az új vámtételek a Kínából származó elektromos járművekre. Az eddigi 10 százalékos vámtétel mellé, gyártónként eltérő, új adókulcsot vezetett be az Európai Unió.

Az új, elektromos járművekre kivetett vám nem egységes, gyártótól függ, mivel az Európai Unió vizsgálta ezt a szegmenst és az együttműködés függvényében állapította meg a vámtételeket gyártónként. Akik együttműködőek voltak azok “csak” 21 százalékos, akik nem, azok maximális 38 százalékot kaptak. Összesen 5 különböző vámkategória lesz az új rendelet alapján.
A BYD járművek után kell a legkevesebb százalékot fizetni, amely 17,4. A Geely 20%, a SAIC 38,1% büntetővámmal néz szembe az EU-ba történő értékesítése során.

Az intézkedéstől 2 milliárd euró plusz bevételt vár az EU, azonban Kína azonnal jelezte, hogy hasonlóan kemény vámokkal fog válaszolni e döntésre. A jelenlegi EU-s intézkedést több havi vizsgálat követi, amíg a Bizottság eldönti, hogy javasol-e végleges szubvencióellenes intézkedéseket. A végső döntést a tagállamok vezetőinek kell meghozniuk a vizsgálatot követően.

A Német Autóipari Szövetség, már világossá tette, hogy ellenzi a további vámokat. Mivel azok “nem alkalmasak az európai autóipar versenyképességének megerősítésére”, és “komoly kereskedelmi konfliktust” válthatnak ki. Az iparági nyomás, valamint az Olaf Scholz kancellár hárompárti koalícióján belüli megosztottság azt jelzi, hogy Berlin novemberben leszavazza a vámokat. Magyarország, amely érdekelt a BYD és más cégek beruházásainak növelésében, szintén garantált ellenfélnek számít.
Más liberális gondolkodású országok, mint Svédország és Írország, fenntartásaiknak adtak hangot, anélkül, hogy kifejezetten a vámok ellen foglaltak volna állást. A másik oldalon Franciaország áll, amelynek autógyártó vállalatai kevésbé vannak kitéve a kínai piacnak és széles körben a vizsgálat fő támogatójának tartják. Olaszország nemrégiben támogatását fejezte ki a kezdeményezés mellett. Felszólította az EU-t, hogy kövesse Amerika példáját, ahol Joe Biden elnök 100%-os vámot jelentett be a Kínában gyártott BEV-ekre.

Forrás: European Commission & Euro News

Kedves hírolvasó!
Ne feledd, a KAPCSOLAT menüpontban találod elérhetőségeinket, ha;
– Vám,
– Környezetvédelmi termékdíj,
– EPR,
– Intrastat,
– CBAM,
– külkereskedelemben van szükséged tanácsadásra és ügyintézésre.

Válaszlépésként Kína dömpingellenes vizsgálatot indít!

Peking szerint az Egyesült Államokból, az EU-ból, Tajvanból és Japánból érkező hőre lágyuló műanyagokat a valós piaci érték alatti áron értékesítik.

Kína dömpingellenes vizsgálatot indított a vegyi anyagok behozatalával kapcsolatban, ami az EU, az Egyesült Államok és más országok által bevezetett kereskedelmi korlátozásokra való válaszlépésnek tűnik.

A polioximetilén kopolimert, az elektronikában és az autókban széles körben használt műanyagot méltánytalanul alacsony áron értékesítik Kínában, ami kárt okoz a hazai vállalatoknak – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium. A vizsgálat az Egyesült Államokból, az EU-ból, Tajvanból és Japánból származó behozatalra összpontosít, és akár 18 hónapig is eltarthat.

A diplomáciai és a kereskedelmi kapcsolatokban is egyensúlyozás zajlik az EU és Kína között. A közelmúltban az EU vizsgálatot indított a kínai napelemek ellen a potenciálisan „torzító” támogatások miatt. az Európai Bizottság is vizsgálatot jelentett be pénteken a kínai bádogacél ügyében, az Eurofer európai acélszövetség panasza nyomán. Ez a lépés a legújabb az EU által elfogadott dömpingellenes kezdeményezések sorában.

Más források kínai elektromos járműveket, napelemeket, szélturbinákat és orvosi eszközöket említenek a dömpingvizsgálatok részeként. Az EU július 4-ig dönt arról, hogy intézkedéseket hoz-e az importált kínai elektromos járművek ellen.

Elemzők szerint ezekre lehet válasz a mostani lépés az EU felé. A vasárnapi bejelentésre reagálva a Bizottság közölte, hogy alaposan áttanulmányozza a kínai vizsgálat tartalmát, mielőtt eldönti, hogyan tovább.

Múlt kedden Washington jelentős vámemelést jelentett be a kínai árukra, köztük a számítógépes chipekre és a napelemekre. Joe Biden amerikai elnök 100%-os határadót vetett ki az elektromos járművekre, megnégyszerezve a korábbi díjat. A kínai kereskedelmi minisztérium közleménye szerint az intézkedés alkalmazása “súlyosan befolyásolná a kétoldalú együttműködés légkörét”.

Forrás: euro news.

Ne feledjék, az AD Intrade and Services Kft. széleskörű szolgáltatásaival várja meglévő és leendő partnereinek megkeresését.
Kollégáinkkal a KAPCSOLAT fül alatti elérhetőségek bármelyikén kapcsolatba tud lépni!